Négy lábon az élet - 4. rész

Csendesen lépkedek le a lépcsőn, amikor halk sugdolózást vélek felfedezni, mely a konyhából eredt. Gyorsan, másodpercek alatt termek az említett helyiség ajtaja mellett. Nem véletlen, hogy hamar cselekedek, hisz tudom kik tartózkodnak itt. Jimin még iskolában van és mivelhogy szerda van így a szülei nem dolgoznak olyan sokáig.

Egy ideje már csípi a bajszom valami. Már lassan 1 hete Jimin egyre depresszív és minél több időt akar velem tölteni. Ami alapjáraton nem lenne baj, de ha már olyan üzenettel vál el tőlem, mint reggel az már gond. Idézem ,,Ígérd meg, hogy amikor haza érek ugyanígy fogsz hozzám bújni és dorombolni." És sajnos ebben azon van a hangsúly leginkább, hogy élve legyek. Másképp nem tudnám ezeket csinálni. Nem tudom miért fél ennyire attól, hogy meghalok. Hisz az életem egy negyedét éltem még csak le.

- Ez akkor se normális. Tudom, hogy nem akarja, de szerintem akkor is szüksége lenne orvosra. - Jimin apjának hangja merőben eltér fiáétól. Az övé sokkalta mélyebb.
- De hisz látod, hogy boldog nem? Amíg nincs baj, addig hagyjuk rá a dolgot. - anyukája sokkal engedékenyebb volt már kiskorában is. Meg se lepődök, hogy az apa vetette fel a dili doki ötletét.
- Lehet, hogy boldog de mi van ha azért mert egy másik világban jár? Ha talán időben elvisszük akkor még gyógyítható! - dühösen csapja kezét az asztalra, ezzel megijesztve feleségét, bár nem eltántorítva.
- Ugyan drágám csak mert beszél a macskával még nem biztos, hogy őrült. - sóhajt fel az anyuka - Mit szólnál, ha megkérdeznénk Hoseokot? Ő lényegesebb többet van vele, megtudná mondani, ha baj van. És addig Jimin lelki világát sem zaklatjuk fel. - lépdel férje mellé, aki az asztalnál ül, majd felkarján végig simít.
Az idősődő férfi száját egy lemondó sóhaj hagyja el.
- Rendben, de ha szerinte is gond van akkor elvisszük. - néz fel szerelmére aki, gyengéd mosolyt elengedve bólint - Sajnálom az előbbi kirohanást én csak - a nő félbe szakítja.
- Tudom. Aggódsz miatta ahogy én is. - átöleli férjét, aki viszonozza.
- Hah. Túl jó vagy hozzám. 

- Mit csinálsz? - ismerős ám bár rég hallott hang miatt ami mögülem cseng fel, megijedek  és egy nagyot ugrok, az ajtó másik oldalára.
- Istenem Taehyung halálra rémisztettél. - nézek rá morcosan - Amúgy meg mi van, abba hagytad a hisztit? - hangom csak úgy csöpög a gúnytól, de ő mit sem törődve ezzel, aggodalmasan néz rám.
- Jimint bolondnak tartják?
Fejemet elfordítva burkolózok némaságba. Nem szívesen mondanám el neki. Még túl kicsi az ilyenekhez. Bár sokszor idegesít, és legszívesebben kizárnám a házból, attól még óvni akarom. Szülők nélkül nőtt fel, én tanítottam meg neki mindent az alakváltástól kezdve az emberi test használatáig. Gyerek még bőven, és szeretném, ha az is maradna amíg lehet. Nem akarom azt a sorsot  neki mint magamnak.
- Szóval igen. - ébreszt fel Tae hangja a gondolkozásból. Egyből felé kapom a  fejem.
- Nem dehogy. Csak aggódnak ennyi. De a gazdád majd megnyugtatja őket. Csak nem értem, hogy miért pont most. Ennyi erővel eddig is lehetett volna belőle gond. - merengek el.
- Hoseok majd mindent megold. - húzza ki magát, ezzel is kifejezve tiszteletét a másik felé.
- Végre nem elront valamit. - fűzöm hozzá gúnyosan, amire csak mérgesen tekint rám.
- Te tényleg egy zsémbes vén macska vagy. - morog nekem, de mintha csak villanykörtét kapcsoltak volna fel, világosodtam meg.
- V te egy zseni vagy! - kiáltok fel, amire ő oldalra döntve a fejét kérdőn tekint rám.
- Valóban? Miért?
- Rájöttem Jimin viselkedésének az okára. -pattantam fel, majd a szobája felé igyekeztem.
- Igen? Mi az? Mond el hyung! - nyüszítését még pont elcsíptem, de az ajtót nehezen becsukva magam mögött, hagytam figyelmen kívül. Most már csak Jimint kell megvárnom.

- Megjöttem. - hallatszódig gazdám csüggedt hangja. Pár perc alatt lezavarja a beszélgetést a szüleivel, majd trappol fel az emeletre egyenes a szobájába. Megvárom míg becsukja az ajtót, aztán egyből lábánál termek és hozzá dörgölőzve dorombolok neki.
- Szia. - néz rám meglepődve. Nyúlna le hozzám, hogy megsimogassa buksimat, de én játékosan kerülöm ki. Kérdő tekintettel húzza vissza kezét - Mi van veled? - ismét hozzá simulok és ismét cirógatna, de újból csak elugrok tőle. Rájőve tervembe, megy bele a játszadozásba, ami egy kergetőzéssé fejlődik tovább.

Lábai között rohangálok, ezzel elérve, hogy hátra essen. Nevetéstől remegő mellkasára fekszek, amit megérezve ölel magához. Pár percig még néha-néha felkacag, majd lenézve rám simít kobakomra, amit elégedetten nyomok mancsához, dorombolásba kezdve.
- Tudod anyáék szerint elérted azt a kort, ameddig az átlagos macskák élni szoktak - sóhajt fel, fejét visszatéve a padlóra - Azt mondták készüljek fel arra, hogy egyszer nem fogsz már többé dorombolva várni. - nagyot nyel amit én is meghallok - De ez engem nem érdekel. Kiélvezem a veled tölthető időt amíg csak tudom. Ha vén macska vagy akkor is - kacag fel - Sajnálom. - vált ismét szomorúba, rám vezetve gyönyörű tekintetét - Gondolom aggódtál miattam. - nyávogok neki válaszul - Ígérem mostantól megint olyan lesz minden mint ezelőtt. - szorít ismét magához, majd percek múlva már csak az egyenletes szuszogását hallom.

Valóság az álomban - 2.rész

Csend. Némaság. Villámcsapás ként érte a szobát eme fogalom. Nesztelenségbe burkolózott, ahogy a bent levők is. Kerülték a tekintetem. Olcsó poénnak hittem volna, de sajnos nagyon jól tudom, hogy Jiminnek nem erőssége a színészkedés és abban is biztos voltam, hogy egy sérült ember épségét nem kockáztatták volna egy hülye vicc miatt.

Mégsem értettem és felfogni sem tudtam. ,,Én és Jimin. Mint egy pár? Lehetetlenség!" De sajnos a tekintetek nem ezt tükrözték. Szomorúság, bánat, elkeseredettség, aggódás. Mind, mind megtalálható volt a szobában.
- Én - törtem meg a hallgatást motyogásommal - nem vagyok meleg. - imsét végig néztem rajtuk, de ha lehet csak rosszabb lett.
- Hyung! - sóhajtott fel Jungkook - Hidd el te vagy a legforróbb közülünk. - kijelentése feldühített, de nem csak engem. A szobában tartózkodók egytől egyig arcon csapták magukat a maknae mondata miatt. Legszívesebben én is arcon csaptam volna őt.
- Az Isten szerelmére Kook. Inkább menj Jimin után. Ezt majd mi elintézzük. - zavarta ki a legidősebb. Jobban is járt, hogy hallgatott rá és szó nélkül ki ment. Ezek után a leader lépett mellém.
- Figyelj Yoongi. Tudom, hogy furcsa és zavaros neked ez az egész. Biztos az jár a fejedben, hogy lehetetlen. Jiminnel te nem járhatsz, te nem vagy meleg.
- Valami olyasmi - suttogtam.
- De ez nem igaz. Nem emlékszel semmire, olyan mintha meg se történt volna, viszont mi itt vagyunk, hogy ennek az ellentettjét bebizonyítsuk. Hihetetlen, de ti már több, mint egy éve egy párt alkottok. Rengeteg randitok volt és - zavartan a tarkójára simított - hogy is mondjam, sokszor voltatok együtt - köhintett - kettesben. - pillantott rám.
- Ez lehetetlen Nam! - szólaltam fel hangosan.
- Nem az hyung! - fojtotta belém a szót Hobi - Annak hangzik, de nem. Ha szeretnéd ide hívjuk a menedzser, hisz ő is tud róla. - kezeit fellendítve hevesen gesztikulált a most éppen reményvesztett tagunk.
- Nyugi - tette a kezeit Hoseok vállára Jin, majd felém fordult - Gondolom úgy emlékszel, hogy én vagyok a szobatársad? - bólintottam - Nos már több, mint fél éve nem. Miután le ment a vita a kapcsolatotokról az ügynökségnél, egy szobába cuccoltatok Jiminnel. Sok más érv is van Yoongi, ha ennyi nem elég. Viszont a többit már Jimintől kell hallanod. - nézett a szemeimbe jelentőség teljesen én pedig bólintottam.

Kínkeserves percek elteltével már csak ketten tartózkodtunk a szobában Chimmel. Én teljesen összezavarodva míg a másik vörös kisírt szemekkel. ,,Nagyszerű! Tényleg ilyen állapotban kell ezt megbeszélnünk. Diplomát annak, aki ezt kitalálta." Nem tudtam mit kéne mondanom. Amire emlékeztem vele kapcsolatban az az, hogy barátok voltunk semmi több. Belegondolni abba hogy több is volt közöttünk. Furcsa.
Mivel Jimin sem akaródzott megszólalni így megtörtem a kínos csendet.
- Szóval akkor te most szerelmes vagy belém? - kérdeztem gyengéden hisz így is eléggé megtörtnek látszott szegény. Bólintott - És akkor eddig a napig én is beléd? - ismét bólintott, de most az ajkába harapott. ,,Ügyes vagy Yoongi! Emlékeztesd csak, hogy jelenleg ő csak egy haver!"
- Hogy történt? - szólaltam meg ismét én.
- Mi? - Jimin továbbra is csak maga elé meredt, nem nézett rám.
- Hát ez az egész. Hogy jöttünk össze? - nehézkesen jöttek a szavak a számra. Hisz furcsa volt belegondolni, hogy egy csapattársamhoz komoly szálak fűztek. Kérdésemre egy pillanatra elmosolyodott, de aztán ismét a komor arca került felszínre.
- Éppen nyaraltunk. A csapattal. És egy szobába kerültünk. Az egyik estén iszogattunk és hát tudod milyen vagy, szokásosan hulla részegre ittad magad. Nekem kellett vissza támogatnom és közben olyanról hadováltál nekem, hogy milyen rossz a viszonzatlan és a tiltott szerelem. A válaszom erre az volt, hogy tudom, hisz már akkor éreztem irántad valamit, de ezt senki nem is sejtette. Szóval válaszoltam, te pedig meglepődtél majd amint beértünk a szobába az ajtónak löktél és lesmároltál - szavaira tágra nyíltak a szemeim, de mielőtt többet is belegondolhattam volna folytatja - majd elváltál tőlem, lehánytál és rám esve beájultál. - kuncog fel egy pillanatra, de továbbra se tekint rám.
- És utána? - nagyot nyeltem.
- Nagy nehezen leszenvedtem magunkról a ruhákat és befektettelek az ágyadba. Másnap nem emlékeztél semmire de elmondtam és megbeszéltük, hogy valójában mindketten szerettük már egymást egy ideje, csak féltünk így elnyomtuk magunkba. - válaszolt majd szemei ismét könnyesedni kezdtek, de pár pislogással eltüntette.

Ismét némaság telepedett ránk amit megint csak én törtem meg.
- A többiek, hogy fogadták amikor kiderült? - tekintettem ismét rá, de ő az Istenért sem akart rám nézni.
- Huh. Hát nehezen. Nam hyung volt az egyetlen akinek elmondtuk, de neki is egy hónappal később. Természetesen elfogadott és támogatott minket. A többiek. Na az egy kínos eset volt. - sóhajtott fel, homlokát masszírozva - Úgy volt, hogy a többiek elmennek kajálni, mi pedig otthon maradtunk, mert "rosszul" voltunk. - kezével macskakörmözött - Éppen a kanapén gabalyodtunk egymásba és észre se vettük, hogy visszajöttek csak amikor Tae, aki utolsó előttinek érkezett meg, elejtette a becsomagolt kaját a kezéből. Nam pont akkor lépett be, amikor sikeresen lelöktél magadról. - elhúztam a számat, de ő ezt nem láthatta, hisz baszott megtisztelni a figyelmével - Mindenki kiakadt. Volt aki azért mert nem szóltunk és sajnos volt aki azért is, mert hogy mindketten fiúk vagyunk. A legtöbbjük két hét alatt megbarátkozott a gondolattal, de V egy kicsit nehezebb esett volt, de azóta ő a legnagyobb shippelőnk. - mosolygott keserűen én viszont kiböktem, ami egy ideje már nagyon zavart.
- Miért nem nézel rám Jimin? - kissé idegesen tettem fel a kérdést. A kisebbiknek az arcára fagyott a mosoly és ismét némaságba burkolózott volna, de nem hagytam - Válaszolj már! - kiáltottam rá, amitől megrezzent.
- Nem megy. - motyogott, ami csak jobban felidegesített.
- Miért?
- Mert nem. - suttogta.
- Miért? - ismét rá kiáltottam, ami meghozta a hatását, mert könnyesedő szemekkel nézett az enyéimbe.
- Mert nem bírom megállni, hogy ne érjek hozzád! Három napig nem voltál magadnál, majd amikor felébredtél nem emlékeztél rám! Ránk! Semmire az együtt töltött időből! Tudod milyen érzés ez? - könnyei ekkor döntöttek úgy, hogy utat törnek - Az akit már évek óta szeretsz és már több hónapja egy párt alkotsz vele, nem emlékszik semmire az együtt töltött időkből? Tudod milyen szar? Legszívesebben hozzád bújnék amíg csak lehet! De nem szabad, mert csak lesokkolnálak. Vagy a csók! - ekkor felpattant majd közelebb hajolt hozzám, én pedig lefagytam - Legszívesebben fulladásig csókolnálak. - egyre közelebb hajolt - Egész álló nap. -suttogta a szavakat a számra. Az agyam nem akart kapcsolni. És már csak milliméterek választottak el az ajkaitól.