Change 9. rész

Jungkook

Közel volt. Nagyon is. Kellemes bizsergés futott végig rajtam, amikor meleg leheletét éreztem az ajkaimon. És nem tagadom, akkor hagytam volna, hogy megcsókoljon, hiába ígértem meg magamnak, hogy amíg nem kezdek felé érezni valamit, addig nem mélyítem el a kapcsolatunkat. De a francba is! Ha ilyeneket mond előtte, akkor persze, hogy elgyengülök. Hisz eddig senki sem közeledett felém ilyen céllal. Jó persze ott vannak a rajongók, de ők csak Jungkookot ismerik a BTS-ből, akit legtöbbször csak sminkelve láttak és a cuki modorát ismerik csak. Suga, pedig már találkozott azzal, oldalammal is, amivel kisgyerekeket lehetne riogatni. A szörnyű viselkedésemről, ami néha előjön nem is beszélve. Ő ismeri szinte az összes oldalamat és, ha ez még nem lenne elég a többi, rejtett részekre is kíváncsi. Mi ez, ha nem imponáló?

- Ó, hogy keltene fel téged éjfél közepén egy hiperaktív V! - morogja nem létező bajsza alatt Yoongi és az ajtóhoz sétált - Mi van? - üvöltött az ajtóban állónak, aki nem más, mint Hopi hyung.

- Jimin kizárt! - elsétált Suga hyung mellett és elém térdelve nézett könyörgően - Segíts Jungkookie! Nem hajlandó kinyitni az ajtót és folyton azt mondja, hogy nem mer a szemembe nézni. Nem értem most mi baja? -  nézett rám majd hyungra, mi pedig egyszerre ütöttünk homlokunkra - Most mi van? 

- Az ég is egymásnak teremtett titeket. - nevetett fel szenvedősen szobatársam - Vakok, süketek és hülyék vagytok egyszerre. A sors is így akarta.

- De én tényleg nem értem! - csattant fel Hoseok, majd ismét rám vezette tekintetét - Mégis mit kéne ebből leszűrnöm?

- Na jó. - sóhajtottam - Nagyon figyelj hyung, mert csak egyszer mondom el - határozottan bólintott - Jimin mostanában rosszkedvű, ami ugye neked feltűnt. - ismét csak igenleges válasz - Mi pedig, hogy megtudd az okát, azt adtuk be a többieknek, hogy csak veled tudja megbeszélni. Ő, pedig erre nagyon dühös lett, mert így egyértelművé vált a szomorúságának és a titkának az oka. Na, szerinted mi lehet az ok? - fejeztem be mondandóm. J-hope láthatóan nagyon erősen elkezdett gondolkozni, majd hirtelen felugrott és csillogó szemekkel nézett rám. Végre!

- Jimin fél a sötétben és azért kellett velem egy szobába kerülnie, mert velem meg tudná beszélni, hisz én is sok mindentől félek?

- Istenem! - kiáltott fel Suga hyung és térde esve vágott szenvedős arcot - Hogy lehetsz ekkora idióta! - temette arcát kezeibe.

- De most miért? Ez is lehetne nem? - pattant fel Hobi hyung, majd karjaimat megfogva állított egyenesbe engem is - Gyere és beszélj vele Kookie! Kérlek! - ráncigált maga után én pedig, egy lemondó sóhajjal egyeztem bele. 

Ajtajuk előtt álltunk hárman, ugyanis Yoongi is jönni akart. 

- Jimin! Nyisd ki az ajtót! - szólítottam meg és egy pár perces csend után valami neki vágódott az ajtónak, amitől mindannyian elugrottunk. 

- Megígérted! - hallatszott Jimin hangja a túloldalról - Megígérted és kurvára nem tartottad be. Most mindenki tudja!

- Dehogy tudja! - vágta rá egyből legidősebb közülünk - Legalábbis ennek az idiótának nem esett le. - mutatott Hopira, bár Jimin ennyiből nem jött volna rá, hogy kiről van szó. 

- Hé! Nem vagyok idióta! Csak nem értek semmit! - csattant fel. 

- E-ezt hogy érted hyung? - remegett meg Chim hangja és hallottuk, ahogy lépkedni kezdett az ajtó felé.

- Úgy, ahogy mondta. - válaszoltam - Senki nem tudta meg a titkod.

- És Suga hyung? - kérdezett rá mérgesen.

- Olyan egyértelmű vagy törpe, hogy nem kellett ahhoz senki se, hogy rájöjjek. - mondta unottan hyung - Viszont Hoseok és te ugyan olyan hülyék vagytok. Szóval mi lenne, ha beengednéd és te is elmondanád a titkod és utána ő is az övét. - ajánlotta fel.

- Rendben, de csak, ha Hopi kezdi.

- Oké. - sóhajtott fel Hobi hyung kissé vörös arccal. Most komolyan azt hitte, hogy senkinek sem esett le az, hogy hogyan is érez Jimin felé? 

Kattant a zár, majd Jimin berántotta Hoseokot és ismét bezárta. Eddig félős volt most akkor mi lelte? 

- Na, végre! - eresztette ki frusztráltan a levegőt Suga, majd kezemet megfogva húzott maga után.

- Mégis mit csinálsz? - csattantam fel és kezemet kirántottam szorításából. 

- Öhm gondoltam folytatom azt, amit elkezdtünk, csak nem a folyóson. - fordult velem szembe és amolyan ,, Ez nem egyértelmű?" fejet vágott.

- Öhm én meg arra gondoltam, hogy nem? - hasonló ábrázatot vágtam, majd sarkon fordultam.

- Mi? Miért? - lépett mellém és karomra fogva megállított.

- Mert nem akarom? - ráncoltam homlokom, majd utamat folytatva indultam Namjoon hyungék szobája felé.

- A szobában még akartad. - ért utol ismét, de most nem akadályozott semmiben. Lepillantottam rá és ez által szembe kerültem fölényes vigyorával. Elkaptam róla tekintetem és úgy nyitottam be a 3 fős szobába.

- Az még akkor volt. - suttogtam neki, majd a leadert kezdtem keresni, aki meg is pillantottam az ágyán - Nam hyung. - szólítottam meg és rám nézett - Mi a mai program? Mert ilyenkor már rég lent szoktunk úszni. - mutattam a tenger felé.

- A menedzser azt, mondta, hogy mára fotózás lett volna, de baleset történt és a fotós csak estére fog ide érni így ez halasztva lett holnapra. A tanár, pedig mára szabadnapot kapott így ezek miatt mi is. - vázolta fel a helyzetet.

- És menedzser hyung hol van? - kérdeztem rá, mintha csak simán érdeklődnék, de ez nem csak így van. Érzem, ahogy a szarvacskáim nőni kezdenek.

- A városban intéz valamit és majd csak este jön a fotóssal. - válaszolta unalmasan, tekintetét, pedig visszavezette laptopjára.

- Köszönöm hyung. - 180 fokos fordulatot vettem, majd a szobámba siettem, hogy tervemet megvalósíthassam. Mind eközben Yoongi hyung végig követett. 

Mikor mindent összepakoltam és átöltöztem, mentem volna ki, ha a drága "hódolóm" nem állt volna az ajtóban.

- Mit tervez a kicsi maknae? - néz rám szigorúan, de tudom, hogy ez csak látszat. 

- Csak sétálni. - rántottam meg a vállam és megpróbáltam kisétálni mellette, de ő a kezével megakadályozott, ahogy neki dőlt az ajtófélfának.

- Hát hogyne. - horkantott fel még mindig komoran bámulva - Strandpapucsban, fürdőnadrágban és egy hátizsákkal, amibe az előbb dobáltál bele naptejet, törölközőt. Ennyire hülyének nézel?

- Pontosan! - vigyorodok el azzal a szokásos "nyuszis" mosolyommal, ami őt is mosolygásra készteti.

- Várj meg. Én is megyek veled "sétálni". - mutatott idézőjelet és elkezdett átöltözni, majd egy üveg vizet kivéve a hűtőből indult el. Az ajtót bezártuk és ügyelve, hogy senki fontos ne vegyen észre sétáltunk ki a szállóból és indultunk meg a part azon részére, ahonnan a többiek se vehetnek észre. 

Találva egy szép helyet lepakoltunk és én már indultam volna a tenger felé, amikor valaki a pólóm nyak részénél megfogott, ezzel visszatartva. Mint valami rossz komédiában. Megfordultam és egy perverzen vigyorgó Sugával álltam szembe, akinek a kezében naptej volt. Én is elvigyorodtam, majd magamra mutattam, hogy láthassa, a felsőm rajtam marad. Erre csak megrántotta vállát és közelebb lépet.

- És mond csak, hogy jutott az eszedbe, hogy titokban le gyere pancsolni, - nyitotta fel a tubus kupakját és az ujjaira nyomott egy kicsit.

- Ezt úgy mondod, mintha egy kisgyerek lennék. - fújtam fel arcom, amire elnevette magát.

- Nem, dehogy is! - válaszolta ironikusan majd az arcomra kente a krémet és egyenletesen eloszlatta. Utána megint nyomott, majd a karom azon részére kente fel, amit nem takart a póló. Végül leguggolt és a lábaimat is bekente, de néha keze felcsúszott egy picit a combomra. 

- Hyung! - csattantam fel, majd hátrébb léptem tőle - Ott már takar a nadrág! - néztem rá durcásan, amin ismét csak nevetett. 

- Bocsi! - állt fel még mindig nevetve - De fő a biztonság. Most te jössz.

- Be tudod magad is kenni. - fordultam el tőle.

- Nem és, ha leégek az a te hibád lesz. Ugyanakkor le is bukunk, hogy kint voltunk. - hallottam magam mögül fölényes hangját én, pedig egy lemondó sóhajjal fordultam meg. Bekentem én is mindenhol, csak az én kezeim nem tévedtek rossz helyekre. Miután ezzel végeztünk én berohantam a tengerbe, míg ő csak lassan követett. 

Szememet csípte a sós víz, amikor beleugrottam, de utána hamar elmúlt. Míg én vígan úszkáltam ő csak állt, mint egy vén bácsi és figyelte produkciómat. Egy pillanatra lehunyta szemét és arcát az ég felé emelte, gondolom ki élvezve a kellemes meleget én, pedig ezt a pillanatot választottam ördögi tervem véghez viteléhez. Halkan úsztam mellé, majd amikor kellően közel kerültem hozzá, mindkét lábát megragadtam majd azt felrántva esett hanyatt a vízben, alámerülve. Gyorsan elengedtem, majd sekélyebb vízhez érve futni kezdtem tőle, hogy minél messzebb kerüljek.

- Jeon Jungkook! - kiáltotta, amikor sikerült kissé helyre ráznia magát, de én akkor már jó pár méterrel arrébb voltam és onnan mosolyogtam gonoszan - Nehogy azt, hidd, hogy ezt megúszod! - mutatott rám, amitől felröhögtem, viszont csak egy pillanatra hunytam le a szemem ő már megfelezte a távolságot kettőnk között. Felsikítottam, majd futni kezdtem a derekamig érő vízben, de ő hamar beért. Kezeit lefogva próbáltam, keresztbe tenni neki, de ő a lábaimat kigáncsolva nyomott le a víz alá. Csak pár pillanatig nyomott lefele utána elengedett. Miután a szememet már nem csípte a tenger vize szemeibe néztem, majd pár másodperc múlva mindkettőnkből feltört a nevetés. 

Az a kacagós hangulatot én zavartam meg, fröcskölős támadásommal, amire ő csak elkomorodott és egy halálos pillantást vetett rám. Lefagyva vártam reakcióját, ami egy ördögi vigyor mellett érkezett. Hatalmas lendülettel, kezdte felém sodorni a vizet én pedig nevetve hárítottam kevés sikerrel. Percekig hadakoztunk.

- Jó! Feladom! Te nyertél hyung! - kiáltottam fel és pár másodperc múlva megállt a vízzápor, ami eddig engem sújtott.

- Még szép! - vigyorog rám fölényesen, amit egy mosollyal reagálok és kiindulok a vízből. Mivel Yoongi nem hozott magának törölközőt így az enyémen feküdtünk ketten, várva, hogy a nap megszárítson minket. Így akarva-akaratlanul is közel voltunk egymáshoz.

- És mi a jutalmam? - törte meg a csendet.

- Mi? - nyögtem ki nehezen. A víz leszívta az erőmet.

- Én nyertem a csatát. És egy csata megnyerése általában jutalommal jár. - fordult felém, majd fejét kezén megtámasztva nézett rám.

- Hát akkor ez egy kivételes alkalom és nem kapsz semmit. - ültem fel azzal a céllal, hogy visszainduljunk. 

- Pedig nekem az is elég lenne, amit ma félbeszakítottak. - nézett rám kajánul, amire megforgattam szemeimet.

- Nyilvánosság előtt vagyunk hyung. - álltam fel.

- Csak ennyi a bajod? - pattant fel villámsebesen és nekem reagálni sem volt időm, kettőnk fejére dobta törölközőt ez által takarva minket a kíváncsi szemek elől.

- Mi- mit csinálsz? - dadogtam hirtelen zavaromban, szemibe nézve - Attól még ugyan úgy nyilvánosság előtt vagyunk. 

- Igen, de nincs egy fan se a közelben. Ha lett volna, akkor már letámadott volna minket. És, ha más nem akkor azt mondjuk, hogy  azért csináltuk, hogy ne égjen meg az arcunk. - mosolygott rám perverzül.

- Ezt te se hiszed el! - csattantam fel - És mégis mi- Nem bírtam befejezni, mert ajkaimra hajolt ezzel elnémítva. 

El akartam lökni, de aztán eszembe jutott, amit még a szobában mondott. Végül is egy csók még nem jelenti azt, hogy le is fekszem vele. Ugyan akkor jól esik ez a fajtatörődés. Kedves velem és érdeklődik is felém. Ha Hopi nem szakít félbe minket, akkor lehet már rég túl lettünk volna ezen.

Gondolat menetemet megszakította, azzal, hogy ajkait mozgatni kezdte, majd egyik kezével hajamba túrt, így húz magához közelebb. Megadva magamat, viszonoztam csókját, de amikor nyelvével végig nyalt alsó ajkamon elhúzódtam tőle. 

- Mostantól csak eddig mehetsz. - suttogtam ajkára, majd elhúzódtam tőle. Fejéről lecsúszott a törölköző, míg én vörös arcomat takartam vele és visszaindultam a hotel felé. Mostantól? Akkor innentől kezdve már megcsókolhat? Végül is ezt mondtam. De hülye vagyok!

Change 7. rész

Izgultam. És féltem is egyben. Már azon gondolkoztam, megkérem Tae-t, hogy aludhassak vele, de azzal csak azt érném  el, hogy az alvajárásom újból elő jönne, felvernék mindenkit és végül vele egy ágyban kötnék ki.

Szobánkba belépve a zuhany hangja csapja meg fülem. Nyugi Kook! Lefürdik, én is, és csendben eltesszük magunkat holnapra.

Nos, a tervem már ott megdőlt, hogy elaludtam. Szobatársam rázogatására keltem.

- Kook. - suttogta nevem, míg vállamat fogta. Nyüszítve fordultam el tőle, ezzel megkuncogtatva őt - Le kell fürdened. Büdös vagy. - megnyilvánulására mérgesen pillantottam vigyorgó fejére.

- Tudod, lehet, hogy szöveget jól tudsz írni, de bókolásban pocsék vagy. - szóltam vissza neki, majd lassú, kimért mozdulatokkal indultam el a fürdőbe, de hangja megállított az ajtóban.

- Jó akkor azt mondom, hogy az izmos testedre és a formás seggedre rá fér a fürdés, mert egész éjszaka sétáltunk.

Már fordultam meg és szóltam volna vissza neki, amikor látványa megállított. Köntöst viselt, de lazán kötötte meg, így belátást nyerve mellkasára, amit ritkán mutogatott. Tökéletes, minden szempontból. Tekintetem lejjebb vezettem testén. Hófehér combjára belátást nyertem. Sokan azt állítják, hogy vézna, de ezek után 100%, hogy nem. Bizton állítom, hogy izmos lába van. Szemeimet visszavezettem arcához, amibe tincsei vizesen lógtak bele, ezzel pontot téve szexisségére. Szemeivel kíváncsian méregetett, míg ajkai huncut mosolyra húzódtak.

Fejembe villámcsapásként ért a felismerés, hogy most megbámultam. Rák vörös fejjel fordulok meg és csukom be magam mögött a fürdő ajtót.

- Jungkook, miért menekülsz? - hallottam nevető hangját, ahogy egyre közelebb ért. Gyorsan bezártam magam és pont időben - Szóval jól nézek ki? 

- Nem értem miről beszélsz. - motyogtam homlokomat az ajtónak döntve. Csodáltam, hogy meghallotta.

- Ne nézz hülyének Kookie. Szinte felfaltál. - kuncogott.

- Hagyjál! Megyek fürdeni, azaz biztosan nem foglak hallani! - kiabáltam ki neki, amit egy nevetéssel lereagált, majd már csak távolodó lépteinek zaját hallottam. Hangosan felsóhajtottam és nekikezdtem a vetkőzésnek. A lehető leglassabban mosakodtam, hogy minél később legyen kínos helyzetben részem. De kellemeset csalódtam. Szobatársam fejhallgatóval a fején, laptopjával az ölében ült az ágyán és gondolom dolgozott. Nyugodtan, bármiféle szóváltás nélkül térhettem nyugovóra.

Ám nem volt olyan békés, mint amilyenre számítottam. Az éjszaka folyamán már harmadjára riadtam fel. Nem tudom, mit álmodtam, de biztosan valami szörnyűt, mert teljesen leizzadva kisebbet sikítva ébredtem. Sőt ennél a könnyem is fojt már. Hyungom ebből semmit sem érzékelt, mert fülhallgatóval aludt. Fáradtan másztam ki az ágyamból és a szoba kis konyhájába vettem az irányt. Az apró hűtőből egy palack vizet halásztam elő, amit lassan kezdtem kortyolgatni. Viszont a lámpa pont Suga szemeibe világított és ezzel felébresztette őt. 

- Jungkook? - húzta ki füléből a zenehallgatásra alkalmas kis eszközt, majd telefonján megtekintette az időt - Mi a francért nem alszol? - morogta és másik irányba fordította fejét. 

- Nem tudok aludni. Mindig felriadok. - ásítottam mondandóm végén.

- Akkor gyere ide és aludj velem. Eddig mindig nyugton voltál. Vagy is addig, amíg rám nem másztál. - bár nem láttam arcát biztos voltam benne, hogy vigyorog. Mérgesen szusszantottam, ezzel ügyet sem vetve mondandójának második felére.

- Nem fogok önként bemászni melléd. Soha. - vágtam keményen fejéhez a szavakat, majd a villanyt leoltva vissza az indultam az ágyamba. Miután kényelembe helyeztem magam, észrevettem, hogy felült. Igaz sötét volt, de a város fényéből, ami beszökött az ablakon kissé megvilágította a szobát, ezzel tökéletesen ráláttam. Lemondóan sóhajtott miközben megrázta fejét.

- Nehéz eset vagy - szólalt meg, majd felállva felém közeledett és szó nélkül bemászott mellém. Persze tartva a távolságot. Ha nem tette volna, biztosan lerúgtam volna. 

- Mit csinálsz? - szűkítettem össze szemeimet, amire ő csak megforgatta az övéit.

- Gondolj bele. Eddig azért jártál alva, hogy a közelembe lehess. Viszont most, hogy egy szobában vagyunk elég közel vagy, de mégsem. Igaz nem jársz alva, de mivel nem vagyok melletted így a tudatalattid heves ellenkezésbe kezdett a hiányom miatt. És ez rémálom formájában jelent meg. - magyarázkodott.

- Te miféle hülyeségről zagyválsz? - fordultam el tőle. Mi az, hogy a hiánya miatt? Az ő hibájából bele mentem egy elhódításos baromságba és most nyugtom sincs. z miatt látok rémeket alvás közben.  

- Ez így van. Csak fogadd el. - kuncogott és hallottam, hogy közelebb jött. Automatikusan mentem távolabb tőle, amin szintén nevetett - Nyugi csak olyan messze vagy, hogy alig jut rám takaró.

- Hozd át a sajátod. - morogtam neki.

- Szeretnél egész este forgolódni és holnap hulla fáradtan részt venni az órákon? - tette fel kérdését.

- Nem. - sóhajtottam, mert lehet, így már tudni fogok aludni. 

- Akkor ne menekülj. Nem fogok hozzád nyúlni ne félj. Hisz megegyeztünk meddig mehetek el nem? - kúszott közelebb, de most nem mozdultam.

- De. Jó éjt. – zártam le hamar a beszélgetést.

- Jó éjszakát. - ásított és percekkel később már aludtam is. 

Reggel az ablakon beszűrődő fényre keltem, hisz szüntelenül a szememet érte. Nagy nehezen kinyitottam, amikor észrevettem, hogy máshogy fekszünk, mint elalvás előtt. Már megint bújtam hozzá, akárcsak múltkor. A tudatalattim biztos nagyon jól szórakozik ezen, de nekem egyáltalán nem vicces. Miért pont ő? Hisz Jimin, vagy V ésszerűbb lenne. Igaz mondjuk Suga van tőlem a legtávolabb, mert már Namjoon hyunggal is egész jól elvagyunk a szobánkban. Lehet vele komolyabban is beszélni, és ez nagyon fontos számomra. 

- Utállak. - sóhajtottam halkan és csendben kikeltem az ágyból. Gyorsan magamra kaptam pár ruhát, majd Jiminék szobájába vettem az irányt. Vele tudok erről beszélni amúgy is már sejt valamit, akkor be is avatom.

Több perces kopogás után hallok bentről mozgolódást.

- Kookie mi a francot keresel te itt? Még csak 5 óra van. - szidott le az, akiért jöttem. Arca fel volt puffadva és szemei csíkot formáltak.

- Öltözz hyung. Megyünk sétálni. - nagyokat pislogott szavaimra majd megfordult és rám csapta volna az ajtót, ha nem teszem oda a lábam. - Beszélnünk kell.

Ijedten hatalmas szemekkel pördült felém.

- Történt valami baj? - aggódóan csengett fel hangja, amire csak lágyan elmosolyodtam.

- Nem csak fontos. 

- 1 perc és mehetünk. - vágta rá egyből, majd el is tűnt hálójukban. És meglepő módon pillanatok alatt el is készült. 

Szótlanul haladtunk egymás mellett egészen a partig, ahol én törtem meg a csendet. 

- Tudod, én olyan hülye vagyok. - motyogtam magam elé, mire ő megállt és kérdőn nézett rám. 

- Miért is lennél az? 

- Hyung te belemennél egy olyan dologba, hogy tegyük fel az illető el akarja érni, hogy beleszeress és közben ő is megpróbál beléd. De ezek előtt nem sokkal azt is kijelentette, hogy legszívesebben lefeküdne veled. - halkultam el egyre jobban. 

- Hogy mi? - csattant fel - Te és Suga hyung? Mi van köztetek? - vont kérdőre. 

- Semmi. Vagyis próbálkozik. De semmi komolyabbat nem csinálhat. - pillantottam rá, de ő csak komoran bámult maga elé - Hyung? - szóltam neki, miután pár percig sem mozdult.

- Nem hiszem el. - túrt bele hajába, majd szomorúan nézett szemeimbe - Nem igazságos, hogy te előbb jössz össze valakivel, mint én Hopival. - panaszkodott. 

- Komolyan ez a legnagyobb bajod? Nem is érdekel, hogy velem mi van! Azért hívtalak, hogy tanácsot kérjek! - fakadtam ki. 

- Bocsánat Kookie. Na, gyere! - karolta át a vállam - Mond mi a bajod? 

- Még kérdezed? - sóhajtottam - Ez az egész annyira frusztráló és stresszes. Folyton megbámul, és perverz dolgokat mond. Férfi vagyok mégis képes zavarba hozni. 

- Fiú inkább. - kuncogott fel, amiért szúrósan néztem rá - Jó, jó bocsi. - húzott szorosabban magához - Önként mentél bele ebbe az egészbe? - váltott komolyra.

- Igen. - hajtottam le a fejem. 

- És miért? 

- Nem tudom. 

- Gondolj csak bele. - kíváncsian pillantottam fel rá - Helyesnek tartod igaz? Mármint vonzónak nemde? - bólintottam - Akkor mi itt a kérdés? Vonzódsz hozzá és kíváncsi vagy mi sül ki ebből. Gondolom nem véletlenül szakadtatok le tegnap. - ismét helyeseltem - És jól érezted magad? 

- Nagyon is. - gondoltam vissza a kellemes emlékre, ami nem rég történt. 

- Akkor mitől félsz?

- Attól, hogy csak kívánni fogom, de nem szeretni. - sóhajtottam fel - Vagy, hogy beleszeretek, de neki ez nem fog jelenteni semmit. Esetleg lefekszünk és utána benyögi, hogy ennyi elég is volt neki belőlem. - adtam ki gondolataim, amik már rég óta kavarodtak bennem. 

- Érd el, hogy ő szeressen előbb beléd. Vagy álljatok meg a vonzódásnál és csak szex legyen. Néha jól fog jönni egy kis stressz levezetés. – vágta rá.

- Én nem akarok egyéjszakás kalandot. Akit szeretek azzal akarom az elsőt. 

- Milyen kis cuki. - kuncogott ki.

- Hyung! - ütöttem mellkason. 

- Oké-oké. Akkor marad az első. Vagy még most meg mondod neki, hogy állj. 

- Az se lehet. - suttogtam magam elé. 

- Miért? Talán van egy szerződésetek, hogy tilos kilépni, vagy mi? - vigyorgott magán, de én csak félre néztem.

- Mert nem akarom. - motyogtam magam elé, de nem is Park Jiminről lenne szó, ha nem hallotta volna meg. 

- Mi? - sikított fel - Itt panaszkodsz, hogy zavar, ha megbámul, de közben igazából tetszik. Milyen perverz a kis maknae. - rázta a fejét, de szája szüntelenül mosolyra húzódott. 

- Te meg se szólalj. - csattantam fel, mire csak kinevetett. Nagyot sóhajtottam - Szóval a legjobb megoldás, ha elérem, hogy ő hamarabb érezzen felém többet, mint barátság. - hevesen bólogatott, míg én lemondó nyögtem fel. Nem tudom, hogy érjem el, de tuti, ha tanácsot kérnék, kinevetne. Hirtelen telepedett a kisördög a vállaimra. Ne csak én érezzem magam kínosan - És mi a helyzet Hoseok hyunggal? - mosolyogtam rá gonoszan. Rám tekintett, viszont amint észrevette vigyorom durcásan fordult el karba tett kézzel. 

- Csak azért kérdezed, hogy tudj piszkálni. - fújta fel az arcát. Reakcióját nem bírtam ki nevetés nélkül. 

- Ugyan Jimin - karoltam át a vállát most én - eddig is tudtam szívni a véred. - morcosan próbálta lerázni kezeimet, de én csak szorosabban tartottam magam mellett - Na, nyögd már ki. Történt valami izgi? 

- Hát - húzta el az aprócska szót ezzel is engem próbált idegesíteni, de jelenleg nem tudott - megfogadtam a tanácsod, és néha-néha rápillantottam és tényleg bámult. Ha pedig észrevette, hogy rajta kaptam rögtön elfordult. Sokszor percekig bámult mire feleszmélt, és feltekintett rám. Egyszer, kétszer el is pirult, ha lebukott. - mondta nagy beleéléssel, boldogan.

- És megkérdezed tőle? - mosolyogtam rá.

- Még is mit? - ráncolta össze homlokát. 

- Hogy mit érez feléd. - válaszoltam, mire hevesen megrázta fejét - Aish hyung! Hisz stíröl! Egyértelmű, hogy bejössz neki. Viszont, ha rajtatok múlik sose fog semmi sem történni. 

- Miért én lépjek előbb? Nem fogok. - motyogta maga elé és tudtam, hogy már biztosan megmakacsolta magát és ez annyit tett, hogy nem fog lépni. De, ha ő nem akkor majd én. Persze erről nem kell tudnia. 

Antiszociális 1/3 (Ji-Hope)

Antiszociális. Erről a szóról mindenkinek, a sarokba elbújt, magányt kedvelő gyerek jut eszébe. Vagy az iroda kis zugában elzárkózott ember. De sokan nem tudják, hogy ez a kisebbik fajta. Van, egy olyan is, ahol a beteg nem szeret. Nem foglalkozik az emberi törvényekkel, és ha rosszat csinál nincs bűntudata. Olyan, mintha nem lenne lelke, vagy ha van, akkor kőből.

Park Ji Min vagyok. Pszichológus a foglalkozásom és az ilyen betegségben szenvedő emberekre specializálódtam. Eddig sikerült valamilyen kezeléssel rávezetnem őket arra, hogy nem mindent szabad és a szeretet egy nagyon fontos dolog. Néhány esetben a gyógyszeres kezelés alatt sikerült felébresztenem bennük az érzelmeket, de ez ritka eset. A beszélgetések sokkalta hasznosabbak. Persze a legtöbb esetben hazudnak, hogy szabaduljanak, de én már átlátok ezeken. Általában, akkor vehető észre a javulás, amikor megismerkedtek egy olyan személlyel, akit szeretni tudnak.

Eleinte idiótának tartottak, hogy az ilyen betegeknek vak randit szervezek, de amint a páciensek jó eredményeket mutattak, úgy ismertek el. Sajnos volt, ahol a beteg már nem látta értelmét ennek az egésznek és megölte magát. Akkor 1 hónapig el is tűntem. Persze nem én adtam neki a kötelet, de úgy éreztem én adtam neki a kezdő lökést. Viszont miután újra bementem a pszichiátriára akkor oda adták a búcsú levelét, amiben megírta, hogy nekem köszönhetően megtapasztalta milyen igazából szeretni. Így is feszengtem sokáig, de ráébredtem, hogy nem én voltam a hibás. Bár lehet, ha bent lettem volna éjszaka, akkor megállíthattam volna, de ez már a múlt zenéje.

- Dr. Park. Új betege érkezett. Szöulból hozták át. Már 2 éve ott van, de már 7 embert megölt. Az antiszociális zavar legsúlyosabb állapota áll fenn. - hadarta és hadarta az infókat a titkárnőm, de nem bántam. Tudtam követni és nem szerettem az időt pazarolni - A bíróság úgy ítélkezett, hogy kap egy utolsó esélyt a gyógyulásra. Mivel Ön a legjobb így azt a döntést hozták, hogyha itt sem lesz javulás, akkor halálra ítélik. - undorodó fintor húzódott az arcomra. Igaz, hogy embert ölt, de pszichés beteg. Nem tudatosan tette. Veszélyes és tudtak erről mégsem úgy kezelték. Itt emberi mulasztás történt nem gyilkosság - Itt is vagyunk. A neve-

- Nem kell. Majd ő elmondja.

- Honnan veszi, hogy igazat mond? - kérdezte egy már őszülő rendőr. Gondolom ő kísérte ide az új páciensem - Úgy hazudik, mint a vízfolyás. Azt is be tudná adni magának, hogy egy egyszarvú.

- Nos, úgy hiszem, ha sikerül tisztelet kifacsarni belőle, akkor elárulja a rendeset. - adtam választ neki, majd teljes nyugodtsággal léptem be a szobába.

Egy fekete hajú, teljesen meggyötört és üres tekintetű fiúval találtam szembe magam. Talán egy idős lehetett velem, ami sajnos szomorú volt. Általában 40-50 évesek a betegeim, de ő 25-26-nak tűnt. Pont, mint én. 

A fehér gumiszoba közepén egy asztal volt és ahhoz bilincselve egy széken ült. A falról átvezette rám tekintetét és lassan végig mért.

- Üdv! - hajoltam meg előtte és a szemben vele leültem - Park Ji Min vagyok az új orvosod. - mosolyogtam rá kedvesen, de az arcára csak egy értetlen fintor jelent meg.

- Te nem félsz tőlem? - hangja rekedt volt, amiből arra következtettem, hogy már régen beszélhetett. Vagy ritkán. Annak viszont örültem, hogy szemkontaktust alakított ki velem, amit én álltam.

- Miért kéne? - mosolyogtam rá továbbra is kedvesen.

- 7 embert öltem meg.

- Tudok róla. - bólintottam és bár a téma komor volt én maradtam a kedves arcomnál.

- Mind a 7 az orvosom volt. A maga elődjei. És azt hiszem ön is arra a sorsra jut. - ajkai gonosz vigyorra húzódtak és szemei ördögien csillogtak. Nem félek. Vagy, ha mégis úgy lenne, nem szabadna kimutatnom.

- Szóval, akkor a 8. Igaz? - mosolyogtam rá szélesen, és bár meglepődött, bólintott - Az egy nagyon szép szám. Ha megfordítjuk, akkor a végtelen jelzését kapjuk. Azt hiszem, nem bánnám, ha én kapnám ezt a számot. - mosolyogtam kedvesen és beszédem közben végig szemébe néztem. Egy ideig csak meglepetten nézett rám, majd elnevette magát. Kuncogva vezette vissza szemeit az enyémhez.

- Te tényleg nem félsz tőlem igaz?

- Nincs okom. - bólintottam kérdésére.

- Akkor engedd el a kezem. - emelte meg megbilincselt kezeit, amiket nem bírt túlságosan mozgatni. Nem válaszolva neki álltam fel, hogy  zsebemből előszedjem a kulcscsomómat. Megkeresve ehhez a szobához tartozó kulcsot, nyitottam ki bilincsét. Jól eső sóhaj szaladt ki száján és a kemény fém által megnyomott csuklóit kezdte dörzsölni. Ám egy pillanat alatt nyúlt pólóm nyakához és rántott le az asztalra. Egyik kezével nyakamra fogott, míg másikkal a két kezemet fogta össze a fejem fölött.

- Maga tényleg orvos? Inkább egy címeres idióta. Tudom, hogy biztonsági őrök figyelnek minket és bármikor itt lehetnek. Csak ezért engedett el. Ne nézz- az ajtó dörömbölése félve szakította. A szoba egyetlen bejáratához vezette tekintetét, ahol a fekete ruhás emberek próbáltak bejutni. Lejjebb vezette íriszeit és, amint megpillantotta a zárat a benne elfordított kulccsal egyből lepillantott rám és engedett szorításán. Rögtön levegőért kapkodtam, de tekintetemet próbáltam kedvesnek fent tartani.

- Bezártad az ajtót? - nézett rám értetlenül.

- Persze. Nem szép dolog megzavarni egy beszélgetést.

Kijelentésemre jó ízűen felkacagott majd engem elengedve visszaült a helyére.

- Te nem vagy normális. - kuncogott tovább rajtam, míg én is helyet foglaltam.

- Hogy hívnak? - szegeztem neki a kérdést továbbra is mosolyogva. Arca hirtelen vált komorrá és ismét szemeimbe nézett.

- Jung Ho Seok. - érzelemmentesen ejtette ki a szavakat.

- Akkor hívhatlak Hoseoknak ugye? - kíváncsivá vált tekintettel figyelt rám.

- Hisz nekem?

- Nem kéne? - kérdésemre egy gúnyos nevetés tört ki belőle.

- Nem tudom. Maga az orvos. Döntse el ön. - kijelentésére egy bárgyú mosoly szökött fel arcomra, de mielőtt válaszolhattam volna, újra megszólalt - Amúgy is olvasta a kórlapomat, szóval mindegy. - kissé sértődötten elfordult, mint egy kisgyerek, ami számomra aranyosnak hatott. Nem szólva hozzá felálltam és az ajtót kinyitva kértem el valamit a titkárnőmtől. Visszaülve elé csúsztattam egy borítékot.

- Megtudnád, nekem mondani milyen állapotban van ez? - néztem rá kedvesen.

- Bontatlan? – ráncolta össze homlokát - Mi ez? - nézett rám kíváncsian.

- Nyisd ki.

- Biztos? Ez önnek van címezve. Nem biztos, hogy kiszabadna nyitnom. - nézett lefele a borítékra és igaz, hogy rákérdezett láttam rajta, hogy szívesen szét tépné.

- Mivel megengedtem így szabad. - több se kellett neki feltépte és kiszedte belőle a lapokat. Ahogy szemügyre vette szemei elkerekedtek.

- Ezek az én adataim. - suttogta miközben tekintetét, hol a lapokra, hol rám vezette.

- Bizony. Én eddig egy pillantást sem vetettem rá. Szeretném, ha te mondanád, hogy mi miatt is nyilvánítottak betegnek. Én megbízok benned Hoseok és szeretném, ha ez kölcsönös lenne.

Nagyokat pislogott és még mindig nem tudta fel fogni a helyzetet. Végül lehajtotta fejét és alig hallhatóan suttogott:

- Te tényleg nagyon fura vagy.