Négy lábon az élet - 2. rész

Hirtelen ugrok fel vizes tálkámtól a mérhetetlenül nagy zajra, amit az ajtó becsapása okoz. Hogy ez a kölyök nem tud normálisan közlekedni.

               

- Megjöttem! - kiáltja el magát, amire kisétálok hozzá az előszobába. Háttal van nekem, éppen egy lábon ugrál, hogy le tudja szedni magáról a cipőt. Ezzel csak azt éri el hogy a szőnyeg megcsúszik alatta ő meg hanyatt vágódik. Ha tudnám, kinevetném, de mivelhogy macska vagyok, így csak odamegyek és dorombolni kezdek, vállához dörgölőzve. Ezzel igazság szerint azt fejezem ki, hogy örülök neki, de éppenséggel most inkább örülök neki hogy elesett.

Kezeit megemeli és mellső két lábam alá nyúlva emel fel, hogy hasára fektessen. 

- Szia. - köszön, aminek a vége köhögő rohamban végződik. Félre téve előbbi kárörömömet kúszok arcához, amit aggódóan megnyalogatok. Miután alább hagy köhögése mosolyogva simítja meg fejemet - Minden oké.

Egy két percig még néha felköhög, de utána már rendeződik a légzése. Felül engem a mellkasához tartva majd körbenéz. Többször is végig futtatja a tekintetét a ház minden pontján, majd mérgesen néz le. Most meg mi van?

- Hol van V? - kérdezi szigorúan, amire én csak oldalra döntöm a fejem. Honnan tudnám? - Ne játszd az ártatlant. Ilyenkor már rég itt van mellettem. Mit csináltál vele? - most a másik irányba döntöm a fejem ezzel kifejezve, hogy tényleg tiszta a kezem. Vagyis a mancsom.

- V! Gyere ide! - kiáltja el magát, amitől én egyből elkapom a fejem. Hihetetlenül magas hangja van. Szerintem a szülők lányt akartak. Pár másodpercig csend van majd az emeletről dübörgés hallatszódig végül a lépcső tetején megjelenik a keresett egyed.

- Hát, szia nagyfiú! Mit csináltál? - gügyögni kezd gazdám még mindig a földön ülve. Bezzeg velem sose beszél így. Az a semmirekellő mintha puskából lőtték volna ki rohan le és ugrik Jimin nyakába ezzel engem eltaszítva. Hé! Ő az enyém!

- Jól van. Okos kutya vagy. Na de hadd nézzelek meg, mit csinált veled ez az undok cica. - ajnározza tovább ezt a dögöt. Remélem, valami finomat kapok, ha látja, hogy hozzá se nyúltam - Hm. Nem látok rajtad semmit. - ekkor rám pillant - Szerencséd van. Ha találtam volna rajta egy kis karcolást is, akkor a pincében kellett volna aludnod. - néz rám szigorúan. Fejemmel a tálkám felé bökök, amire csak gúnyosan horkant egyet - Ugye nem hiszed, hogy ezért jutalmat érdemelsz? - válaszára szemeibe fúrom a tekintetemet, majd karmaimat kiengedve kezdem élezni az ajtófélfába - Nem ijesztesz meg Suga. Itt én vagyok az úr és, ha egyszer is bántod, akkor finom falatokat csak a lent lévő patkányokból szerezhetsz. Feltéve, ha elkapod. - villant felém egy diadalittas mosolyt. Be kell látnom Park, hogy most te győztél. Nem véletlenül tekintek rád gazdámként.

A bolhás dögöt letolva magáról indul a konyhába. Aki eközben folyton ugat neki valamit. 

- És képzeld megint sípolt. Pedig már rég tönkre ment. Igaz most színesebb és műanyagabb szaga volt, mint tegnap, de az lényegtelen. Sípolt! - eközben felugortam a pultra onnan figyelve, ahogy a gazdám kaját melegít magának.

- Nem értem miért fáradozol. Úgysem hallja. - fordítom tekintetem a négy lábon járó szőnyeg felé. 

- Honnan veszed? Mindig mosolyog, akármit mondok. - néz felém szomorúan. Hülye kölyök. 

- Ezerszer elmondtam már, de akkor elmagyarázom megint. Ő ebből nem hall semmit. Csak annyit lát, hogy nyitva van a szánk, sőt néha még arra sincs szükség. Az a frekvencia, amin mi alakváltók beszélünk számára nem hallható. Az más hogy mosolyog, mert néha kiszökik a szádon egy két ugatás, vagy éppenséggel az esetemben egy nyávogás. 

- Aish. Pedig biztos örülne, ha - félbe szakítom idióta ötlete kifejtésében. 

- Felejtsd el! Senki, ismétlem, senki nem tudhatja, hogy kik vagy mik vagyunk. Vagy szeretnél kísérleti alany lenni? - nézek rá szigorúan. 

- Nem. - hajtja le fejét szomorúan. Jimin épp ekkor fordul meg így egyből oda lép a kis mocsokhoz.

- Hé, mi a baj pajtás? Fogadjunk, hogy ez a zsémbes macska nyervogott valamit. Ne is figyelj rá. Ő mindig is egy undok cirmos volt. - simogatja kobakját a bolhásnak. 

- Lehet, hogy nem érti, amit mondunk, de azt tudja, hogy gonosz egy kandúr vagy. - kezdi csóválni farkát, de piszkálódására ügyet sem vetek - És látszik, hogy engem jobban szeret. - ejti ki , amire már felkapom a fejem.

- Dehogy szeret. Ha az idióta gazdádnak az anyja nem lenne allergiás a kutya szőrre, akkor itt sem lennél. De ha az a szerencsétlen elköltözik onnan és elvisz innen hidd el senkinek sem fogsz hiányozni. - gúnyosan ejtem ki az összes szót, melynek eredménye is lett. Idegen ugrik el Jimin mellől, aki meglepve figyeli, ahogy V ide sétál és a pultra feltéve két mancsát néz velem macskaszemet. 

- Ő a lehető legkedvesebb ember az egész világon. Nincs nála okosabb és aranyosabb srác. Ne illesd ilyen jelzőkkel, mert nem igaz. Egyáltalán miért lenne szerencsétlen? - idegességében néha felugat, amit Chim kissé aggódva figyel. Ne izgulj gazdi nem fog nekem ugrani. Amelyik kutya ugat, az nem harap. 

- Azért kedves Tae, mert még anno megtalált téged. - láthatóan megbántottam, mert egy morgás után itt is hagy. Majd lenyugszik. Hozzá kellett volna már szoknia a stílusomhoz. 

- Néha elmerengek azon, hogy az állatok mit beszélhetnek egymás között. - sóhajt fel a szőkeség mellőlem. Oda kapom a fejem, de ő csak lefele bámulva kevergeti a langyos levesét - Tudod a szüleim már el akartak vinni egy pszichológushoz, mert beszélgetek veled, vagy azért, mert azt hiszem, értitek azt, amit mondok. Esetleg egymással veszekedtek, mint ahogy az előbb tűnt. Persze sose előttem mondták ezeket. Mindig hallgatóztam, amikor erről beszéltek. Azt mondták, hogy kiskoromba még elfogadható volt, hogy ebben hiszek, de ennyi idősen, nem kellene már egy macskával komolyan beszélnem. - a szeme könnyesedni kezd és szipogni kezd. Oda akarok menni, hozzá dörgölőzni, de egyszerűen nem mozdulok.

- Sokáig nem volt egyetlen barátom csak te Suga. Sokat csúfoltak, de te elfogadtál engem. Ha szomorú voltam, csak az ölembe másztál és elkezdtél dorombolni. Mindig hagytad, hogy szétáztatva a bundádat sírjak, fejemet hozzád nyomva és így elaludva. Amikor nem ettem, kiszöktél a kertbe, vagy le a pincébe és fogtál nekem kisállatokat. És miután rájöttél, hogy azokat én nem eszem meg, akkor a pultra ugortál fel és gyümölcsöt hoztál nekem. Nem tudom, hogy hogyan görgetted fel az emeletre azt a sok almát, de elérted azt, amit még  a barátaimnak és a szüleimnek sem sikerült. Újra ettem. - a múlt emlékei miatt kiszökik egy két könny. Gyerünk! Mozdulj már hülye mancsom!

- Nem vagyok őrült Suga. Lehet másoknak ez abszurdum, de én tudom, hogy érted, amit mondok. Tudom és azt is, hogy míg másokkal szemben goromba vagy, engem szeretsz. 

Lábaimat sikeresen megmozdítva indulok fel majd tálját arrébb lökdösve, mellső két lábamat mellkasához nyomva bújok hozzá. Több sem kelve neki szorít magához, és végül elsírja magát. Dorombolva bújok jobban hozzá. Fejemet nyakába fúrom és nyalogatni kezdem. Hirtelen kuncog fel elemelve nyakát fejemtől. 

- Csikis. - kuncogja. Fejemet ismét érzékeny részhez vezetem és tovább nyalogatom. Ha ez kell ahhoz, hogy nevesen és boldog legyen, akkor megteszem. Érte bármit megteszek.