Valóság az álomban - 1. rész

Szürkeség. Ez volt minden amit láttam. ,,Mégis, hol vagyok? Vagy egyáltalán, hogy kerültem ide?" Ilyesmi gondolatok merengtek bennem Próbáltam emlékezni, de egyszerűen semmi. Mintha lebegtem volna, de közben erősen hozzá lettem volna szegezve valamihez. Éltem, de mégsem. Nem értettem semmit. Egyedül voltam, a fiúk sem voltak ott. ,,Fiúk? Kik is ők? Ismerősök. Nem annál többek. Csapattársak. Nem. Nem. Nem! Ők a barátaim. Igen a barátaim, azok akikkel együtt élek. Akikkel együttes erőkkel elértük azt amiről mindig álmodoztunk. De hol vannak most? Mi történt?" Csak úgy cikáztak a megválaszolatlan kérdések.  Fájt a fejem. ,,Fehérség. Hó. Tél. A leghidegebb évszak volt. Igen ez biztos. Éppen haza tartottunk. Nem! Már otthon voltunk. Aish hasogat a fejem. Éppen jöttem volna ki a szobámból, amikor megbotlottam valamiben és... És bevertem a fejem. Utána... Utána semmi. Csak ez." Emlékek bukkantak fel.

Hirtelen fehér körként suhant át egy fény szerű valami, de utána el is tűnt. Majd egy piros. Ismét egy fehér. Ismétlődtek és egyre sűrűbben jelentek meg míg végül a jobb oldalamon feltűnt egy fehér ajtó szerű fény míg a balomon ennek a vörös változata. ,,Most választanom kellene?" Motyogtam halkan. ,,A vérvörös elég baljósnak ígérkezik, így inkább a jobb oldalt választom." Gondoltam magamban. Minél közelebb értem annál nehezebb volt a járás. Szinte már ziháltam, amikor csak egy méter választott el, végül beesve a fényen ájultam el.

- Hyung kérlek kelj fel. - tompán hallottam magam körül a hangokat - ...rem jobb leszek mostantól. Nem fogok visszaszó... - mondatfoszlányok csengtek fel.
- Yoongi. Erős vagy. Tudom. Kelj fel. - ez Namjoon hangja volt. Ezer közül felismertem volna a legjobb barátomét.
- Jobban lesz. Ne aggódj hyung! - V-ah mély dörmögése is egyedi az már szent. De ezt, ha jól értettem nem nekem szánta.
- Ígérem, ha felkelsz akkor mostantól ismét kerítek időt a főzésnek és akkor nem kell rendelnünk, amiért annyit morogtál. Csak nyisd ki a szemed kérlek. - Jin. Ha tudtam volna, most felnevettem volna.
- Nem hiszem, hogy pont ez miatt kelne fel hyung. - keserédes nevetése hallatszott, ami biztos Hoseok száján szaladt ki.

Éreztem, hogy fáradt vagyok és, hogy a testem legszívesebben visszazuhant volna az álmok mezejére, de nem engedhettem meg. Addig nem míg a barátaimnak nem adtam jelet magamról. De egyszerűen nem ment. ,,Gyerünk! Legalább az ujjamat tudnám megmozdítani vagy valami!" Gondoltam.
- Yoongi. - Jimin sírós hangja volt az - Kérlek! Ne csináld ezt velem! - miért hangzott ez úgy mintha... - Kérlek! Szeretlek hyung!

Szemeim hirtelen nyíltak ki a mellettem lévő gép pedig gyors pittyegésbe kezdett. Ijedten kapkodtam tekintetem a szobában lévők között akik meglepetten néztek rám. Szemeim végül a mellettem ülő személyen álltak meg, aki nem más, mint Jimin, aki...aki szerelmet vallott nekem? Döbbent ábrázata villámcsapásként torzult el és másodpercek alatt kitört belőle zokogása, majd borult a nyakamba, könnyeivel áztatott. Megemelve bal kezem vezettem azt hátára és nyugtatóan kezdtem el simogatni.
- Hívok egy orvost. - eszmélt fel elsőnek a legidősebb, aki egyből ki is rohant a teremből. Csend telepedett a szobára, amit percek múlva Nam tört meg meg egy torokköszörüléssel.
- Nos megleptél minket. - simított kínosan tarkójára - azt mondták, hogy két nap múlva ébredsz csak fel. De természetesen nagyszerű, hogy ez most következett be.
- Mi történt? - hangom rekedtes volt, ami csak arra engedett következtetni, hogy régóta feküdhettem.
- Elestél és beverted a fejed. Ebből nem is lett volna akkora baj, ha nem éppen a padlóból kiálló szögbe ütöd be. - válaszolt Hoseok.
- Áh! Jin jól mondta. Be kellett volna már ütnöm, de nem volt kedvem. Úgy látszik ez a karma. - nevettem fel keserűen, az olcsó poénommal, pedig mindenkinek juttattam az arcára egy kis mosolyt. Mondjuk igaz, hogy keserűt, de jobb volt mint a sajnáló tekintetek. Bár Jimin a kijelentésemre csak erősebben szorított magához - Amúgy mikor történt is ez a dolog? - néztem végig rajtuk, de mindenki a száját húzta.
- Három napja. - szólalt meg Jimin, nyakamba beszélve ezzel libabőrössé tette egész valómat. Kérdeztem volna még, de Jin ekkor tért be több orvossal, akik kizavarták a fiúkat.

Több órás vizsgálatok után engedték be őket. Szépen lassan visszatértek azok az emlékek. Már egy ideje nosztalgiáztunk, amikor Jungkook elég furcsa hangon felszólalt.
- Azt hiszem ideje mennünk nem? - nézett jelentőség teljesen a többiekre.
- Miről beszélsz? Még van - Jin oldalba lökve Hoseokot szakította meg a mondandójában. Kérdőn nézett rá a "bántalmazott", de az idősebb csak a fejével bökött felém, de nem értettem, hogy pontosan mire - Áh tényleg! Most, hogy mondod tényleg menni kéne már. - bólogatott hevesen.
Egyesével elköszöntek tőlem. Miután Taehyung is elbúcsúzott, elindultak, de Jimin a helyén maradt.
- Lent megvárunk hyung. - mondta még a legkisebb. Homlokomat ráncolva néztem rá, majd szavaimmal megállásra késztettem őket.
- Ő miért marad, amikor mennetek kell? Mármint, ha ő marad akkor ti is itt lehettek még nem? - furán tekintettem rájuk, Jungkook pedig az ajtóból visszafordulva meredt rám. Oldalra pillantva láttam, ahogy Jimin tágra nyílt szemekkel bámult maga elé. ,,Rosszat mondtam?"
- Ugye ezt nem mondod komolyan Suga? - erőltetett mosolyra húzta ajkait Kook, amik mögött láttam a feszengést és a félelmet. ,,Mitől tart?"
- De. Nincs bajom Jiminnel csak nem értem. Hisz egész végig itt volt és meg se szólalt, ha pedig lett volna mondandója az elmondtad volna nem? - néztem végül a kisebbre, akinek ismét könny fátyolos volt a tekintete - Most mi van? - bámultam időközben a többiekre, akik a szoba kijáratától sétáltak vissza.
- Hyung ne most viccelődj ilyenekkel. Nem a legjobb alkalom. - szólalt fel V, aki aggódva figyelt, de nem engem, hanem a mellettem lévő személyt.
- Nem viccelek basszátok meg! - csaptam magam mellé - Mi a fészkes fenéről beszéltek?
- Nem emlékszik. - suttogott csendesen Jin, de nem elég halkan.
- Mire nem emlékszem? - szét vetett az ideg. ,,Bökje már ki valaki, hogy miről hadoválnak ezek nekem!" - Mindenre emlékszem. Emlékszek a debütre, emlékszek az összes albumra, az összes szövegre, minden koreora. Mindenre!
- 2015 karácsonya? - suttogta elhalóan Chim, én pedig rávezettem tekintetem.
- Arra is. Együtt, heten elmentünk a nagy fához a központba. Igaz eléggé későn, de csak is azért, hogy ne ismerjenek fel. - feleltem halkabban. ,,Olyan megtört tekintete van. Mitől? Tőlem?"
- Oké. - hatalmasat nyelt - 2016 születésnapod? - tett fel egy újabb kérdést.
- Haza utaztam a családomhoz.
- Kivel? - tette fel a kérdést a leader.
- Egyedül. - kérdőn néztem rá, de csak lehajtotta a fejét halkan morogva valamit.
- És - Jimin fejét felemelve nézet szemeimbe. Tekintetéből csak úgy áradt a sok negatív érzelem, és mintha már csak egy utolsó lökés hiányozott volna, ahhoz hogy összetörjön - 2016. június 27-e?
Homlok ráncolva gondolkoztam el, de - Semmi. Egy átlagos nap. - rántottam vállat. És megkapta. Az utolsó löketek. Méghozzá tőlem.

Könnyei kiszökve szemén hajtja le fejét, majd a székből felpattanva sietősen hagyta el a szobát, Taehyung utána eredve.
- Ilyen nincs. - suttogta elhalóan Jin, még mind az ajtót bámulva.
- Most komolyan. Valaki mondja már el mi van. - szenvedősen kérleltem őket. Nem értettem semmit és kezdtem hihetetlen fáradt lenni.
- Hyung. - sóhajtott fel a legkisebb, majd lehajtott fejjel sétált mellém. Habozott,  de végül vállaimra téve kezét, szemeimbe nézett - Jimin a pasid.