Négy lábon az élet - 7. rész

Sziasztok!

Hosszú idő telt el a legutolsó rész óta. Amit mérhetetlenül nagyon sajnálok! Sajnos eléggé depressziós időszakon vagyok túl. Elkezdtem egy naplót is írni, amiben letudom írni az összes gondolatomat, ugyanakkor a legjobb barátnőm is folyton segít. Na viszont térjünk vissza a történetre. Nem írtam, hisz nem akartam rontani a minőségét azzal, hogy összecsapom az egészet. De visszatértem és igyekszem rendszerességgel hozni az új részeket. Sajnálom, hogy nem válaszoltam a kommentekre, de nem volt elég lelki erőm írni. De azonnal válaszolok is rájuk és köszönöm, hogy vártátok a történetemet.

Élvezzétek az új részt és még a maradék 1 hetet a nyárból. Jó olvasást! 

A kissé feszült fiú zavartan tekint az imént váratlanul betért alakokra. Ha jól gondolom enni mentek a konyhába, ezért is nem számíthatott a vendégünk, a visszatérésükre.
- Minden oké? Beszélgetést hallottunk. - néz furcsán ránk a gazdám.
- Mi csinálsz Kook? Ne menj ilyen közel, még elvágja a torkod! - mutogat rám Hoseok Jimin háta mögül. Attól még, hogy elbújsz ugyan úgy megtudlak karmolni. Csak nem érsz annyit, hogy felkeljek.
- Nem bánt. Kíváncsi voltam mennyire enged közel magához és lám. Ja meg hozzá beszéltem, szóval nem kell aggódnotok. - mosolyog ártatlanul a másik kettőre. Szem rebbenés nélkül hazudott. Egy báránybőrbe bújt farkas. Bár, ha tényleg korcs, akkor lehetséges.
- Most még talán nem, de egy óvatlan pillanat és beléd mélyeszti a méreg karmait. Ez a macska Chim-en kívül nem képes senkit se szeretni. - szemeit összeszűkítve néz rám, de mérges pillantását felváltja a boldogság, amint megszólal a mikró jellegzetes csipogása - Kaja! - és ezzel ki is rohant, Jimin, pedig mosolyogva követi.

- Hova tűnt mindenki? - emel fel fejét V. Gondolom megébredt a sípolásra.
- Igaz is. Te miért nem tudsz így beszélni? - tekintek Jungkookra.
- Nem tudom. - vakarja meg zavartan tarkóját - Tudnom kéne? Mármint emberi alakban is lehetséges ez?
- Persze. - vágom rá egyből - Jobb is lenne, mert így nullára csökkenne az esélye annak, hogy lebuktatsz minket. Akkor pedig bizony szar kerül a levesbe.
- Miért? Mitől? - néz rám zavartan, majd V-re is.
- Hyung úgy hiszi, hogyha kiderül, hogy mik is vagyunk akkor elvisznek minket kísérleti alanynak. Pedig tudom, hogy Jimin és Hoseok sose tenne velünk ilyet! - ugat fel.
- Ezt sosem tudhatjuk. Így az a legbiztosabb, ha nem is próbálkozunk ilyesmivel. Ezt már milliószor átrágtuk. Téma lezárva. - szusszantok fel. Idióta kölyök. Semmit sem ért meg.
- Tényleg új fiú - szólal fel ismét Tae - Azt mondtad, hogy emberi alakban ez lehetséges? - Kook bólint - De tudnod kéne, hogy igen, mert amikor beszélsz állati alakban, akkor érzed, hogy ez teljesen máshogy megy mint a normál beszéd. Hisz a szánkat se kell kinyitnunk hozzá. És, ha beszéltél így állati alakban, akkor emberi formában  már simán mennie kell. - dönti oldalra a fejét a kis bolha zsák. Bár most igaza van. De, ha igaz a sejtésem akkor...
- Nem tudok állattá változni. - hajtja le a fejét zavartan. Bingó! - Legalábbis még nem.
- Miért?
- Mert korcs. - válaszolok a vendégünk helyett, aki mérgesen kapja rám a tekintetés, de mielőtt megszólalhatna, kijavítom magam - Azaz keverék. Tudod még régebben meséltem róluk.
- Áh! Igen. Ezek szerint a szüleid állat faja eltér. De menő! Mikké tudnak? Uhh remélem valami nagyon király fajjá. Macska és kutya alakváltón kívül még nem találkoztam más alakváltóval. - és bepörgött. Ha Taehyung számára valami érdekessé válik, akkor nem lehet lelőni, amíg mindent meg nem tud. Pedig úgy néz ki várnia kell, mert az eltűnt egyedek tálcákkal a kezükben tértek vissza.
- Akkor mehet a mozizás? - kérdezi mosolyogva gazdám, akinek, amint leül, belemászok az ölébe - Hé így nem tudok enni. - tartja karjait, amiben a bizonyára finom étke van - Gyerünk mássz ki. Ha meg ettem vissza jöhetsz. - felém bök fejével, ezzel is jelezve, hogy mehetnék. Bár nem jó kedvvel, de teszem amit mond. Hisz nem szeretném, ha éhen halna. De ajánlom, hogy siessen.

A legkisebb javaslatára egy horrort néznek, amit se Chim, se az a semmirekellő nyúl szívű sem bír. Ezáltal Jimin abba hagyva az evést teszi le tálcáját majd szorít magához. Igazság szerint a tervem az volt, hogy átalszom ezt a kis partit, de mivel gazdám minden percben megrezdül, vagy erősebben szorít így be kell érnem a  fél órával előtti szundításommal. Persze nem panaszkodok, hisz örülök, hogy engem használ kapaszkodónak a félelmetes dolgok elől.

Pár percig figyeltem a filmet, de engem nem fogott meg. Nem is értem mi ebben az ijesztő. Oldalra pillantva látom, hogy Taehyung is néz, bár sokszor szeme elé teszi mancsát, vagy felnyüszít. Igaz Hoseok próbálja nyugtatni kedves simogatásokkal, de mivelhogy ő is egy beszari alak így néha csak jobban megijeszti, ahogy ugrik egyet.
- Minek nézed, ha nem bírod?  - szólok oda neki.
- Bírom. - morogja halkan.
- Látom. Bár amilyen a gazdi, olyan a kedvence. - fordítom el a fejem, hogy megnézzem Kookot is. A beszélgetésünkre felfigyelt, de alapjáraton nyugodtan nézi a horrort. Vagy látta már, vagy nem az az ijedős fajta.
- Ezt te se gondoltad komolyan. - V hangjára visszafordítom felé a fejem - A közelébe sem érsz Jiminnek. Úgyhogy az állításod nem igaz. - sértődötten fordítom el a fejem és próbálok mindent kizárni, de folytonosan csak Tae nyüszítését hallom.
-A francba már ne nézd ezt a szart! Ha a történet érdekel ennyire akkor, majd elmondom mi volt, de nincs ahhoz kedvem, hogy éjszaka ne tudj aludni! Nem fogok bemászni melléd csak úgy szólok! - indulatomban fel is nyávogok, amire gazdám fel figyel, de szinte egyből a képernyőre tekint.
- Úgy is befogsz mászni, akármit csinálok, szóval tovább nézem. - vág vissza.
- Csak, mert akkor nem tudnék aludni miattad. - fordítom el a fejem, majd becsukva szemeim próbálok pihenni.
- Hazug. - motyogja halkan - Mindketten jól tudjuk, hogy Jimin mellett simán tudnál aludni, akár félek este akár nem. - szavaival már nem is törődve bújok jobban Jimin mellkasához. Sajnos nagyon jól tudom, hogy hiába akarok nem foglalkozni vele, sosem fog sikerülni.

A mozi délután végénél mind a két jómadár úgy döntött jobb, ha most már otthon lopják a levegőt.
- Jungkook. - szólítom meg a fiút, aki épp a cipőjét veszi - Ha jól gondolom akkor te fiatalabb vagy náluk. - bökök a másik kettő felé, akik zavartalanul cseverésznek, nem figyelve a harmadikra. Kook lassan, figyelmesen bólint. Hm, ügyes fiú - Van olyan nap, amikor előbb végzel, mint ők? - ismét fejével int igent - Akkor gyere el azon a napon ide. Természetesen úgy, hogy nem várod meg Jimint. A szülei úgy is szabadságon lesznek a jövőhetén, ők majd beengednek és akkor lesz minimum egy óránk beszélgetni. Biztos van még kérdésed és úgy lenne erről a legbiztonságosabb beszélgetni, ha ő nincs itt. Rendben van? - megint csak helyesel a kobakjával. Ezt lerendezve meg se várom míg végleg elmennek, elindulok gazdám szobájába. Azt hiszem ma nem várom meg míg ő is lefekszik, túlságosan is fárasztó volt ez a nap.

Éjszaka száraz torkom ránt vissza az álmok mezejéből. Oldalra fordulva látom magam mellet Jimint. Még arra sem keltem fel, hogy bemászott mellém. Bár, ahogy látom nem rakott arrébb így a mellettem lévő kis helyre nyomorgatta be magát. Micsoda idióta. Hisz, ha ő kelt fel és utána még hozzá is bújhatok, akkor nem haragszok meg rá. Szívesen gyönyörködnék még benne, de szomjúságom erősebb így leugorva megyek vizes tálkám felé. Beleszagolok, viszont nem tetszik a szaga, így inkább lemegyek a lenti tálkához és, ha más nem akkor engedek magamnak.
Végül is, ha mindenki alszik, akkor egy pici időre felvehetem az emberi alakomat. Leérve halk nyüszítéseket hallok meg.
- Túlságosan vajszívű vagyok. - sóhajtok fel, majd miután ittam a lenti tálkából, aminek nem volt szaga, oda ballagok a nappaliban lévő Tae-hez.
Bemászok mellé, de hirtelen egyik mancsával átölel és közelebb húz magához.
- Én megmondtam.
- Csak ismételten nem tudtam tőled aludni és szomjas is voltam. Most meg már túl lusta vagyok felmenni. - morgom neki.
- Tudom nagyon jól, hogy Jimin szobájából nem hallod a hangom. Másrészt meg fent is van vized. - mondandója végén ásít egyet.
- Büdös volt. 
- Hát hogyne. Biztosan az volt, hisz Chim csak lefekvés előtt töltött bele friss vizet. - mondja szemtelenül.
- Fogd be. - morranok rá.
- Szeretlek hyung! - motyogja halkan majd percek múlva már csak szuszogását hallom, ezzel jelezve, hogy ismét az álmok mezejére lépett, most már rémek nélkül.
- Én is téged kölyök. - sóhajtok fel, majd követem példáját. 

Valóság az álomban - 1. rész

Szürkeség. Ez volt minden amit láttam. ,,Mégis, hol vagyok? Vagy egyáltalán, hogy kerültem ide?" Ilyesmi gondolatok merengtek bennem Próbáltam emlékezni, de egyszerűen semmi. Mintha lebegtem volna, de közben erősen hozzá lettem volna szegezve valamihez. Éltem, de mégsem. Nem értettem semmit. Egyedül voltam, a fiúk sem voltak ott. ,,Fiúk? Kik is ők? Ismerősök. Nem annál többek. Csapattársak. Nem. Nem. Nem! Ők a barátaim. Igen a barátaim, azok akikkel együtt élek. Akikkel együttes erőkkel elértük azt amiről mindig álmodoztunk. De hol vannak most? Mi történt?" Csak úgy cikáztak a megválaszolatlan kérdések.  Fájt a fejem. ,,Fehérség. Hó. Tél. A leghidegebb évszak volt. Igen ez biztos. Éppen haza tartottunk. Nem! Már otthon voltunk. Aish hasogat a fejem. Éppen jöttem volna ki a szobámból, amikor megbotlottam valamiben és... És bevertem a fejem. Utána... Utána semmi. Csak ez." Emlékek bukkantak fel.

Hirtelen fehér körként suhant át egy fény szerű valami, de utána el is tűnt. Majd egy piros. Ismét egy fehér. Ismétlődtek és egyre sűrűbben jelentek meg míg végül a jobb oldalamon feltűnt egy fehér ajtó szerű fény míg a balomon ennek a vörös változata. ,,Most választanom kellene?" Motyogtam halkan. ,,A vérvörös elég baljósnak ígérkezik, így inkább a jobb oldalt választom." Gondoltam magamban. Minél közelebb értem annál nehezebb volt a járás. Szinte már ziháltam, amikor csak egy méter választott el, végül beesve a fényen ájultam el.

- Hyung kérlek kelj fel. - tompán hallottam magam körül a hangokat - ...rem jobb leszek mostantól. Nem fogok visszaszó... - mondatfoszlányok csengtek fel.
- Yoongi. Erős vagy. Tudom. Kelj fel. - ez Namjoon hangja volt. Ezer közül felismertem volna a legjobb barátomét.
- Jobban lesz. Ne aggódj hyung! - V-ah mély dörmögése is egyedi az már szent. De ezt, ha jól értettem nem nekem szánta.
- Ígérem, ha felkelsz akkor mostantól ismét kerítek időt a főzésnek és akkor nem kell rendelnünk, amiért annyit morogtál. Csak nyisd ki a szemed kérlek. - Jin. Ha tudtam volna, most felnevettem volna.
- Nem hiszem, hogy pont ez miatt kelne fel hyung. - keserédes nevetése hallatszott, ami biztos Hoseok száján szaladt ki.

Éreztem, hogy fáradt vagyok és, hogy a testem legszívesebben visszazuhant volna az álmok mezejére, de nem engedhettem meg. Addig nem míg a barátaimnak nem adtam jelet magamról. De egyszerűen nem ment. ,,Gyerünk! Legalább az ujjamat tudnám megmozdítani vagy valami!" Gondoltam.
- Yoongi. - Jimin sírós hangja volt az - Kérlek! Ne csináld ezt velem! - miért hangzott ez úgy mintha... - Kérlek! Szeretlek hyung!

Szemeim hirtelen nyíltak ki a mellettem lévő gép pedig gyors pittyegésbe kezdett. Ijedten kapkodtam tekintetem a szobában lévők között akik meglepetten néztek rám. Szemeim végül a mellettem ülő személyen álltak meg, aki nem más, mint Jimin, aki...aki szerelmet vallott nekem? Döbbent ábrázata villámcsapásként torzult el és másodpercek alatt kitört belőle zokogása, majd borult a nyakamba, könnyeivel áztatott. Megemelve bal kezem vezettem azt hátára és nyugtatóan kezdtem el simogatni.
- Hívok egy orvost. - eszmélt fel elsőnek a legidősebb, aki egyből ki is rohant a teremből. Csend telepedett a szobára, amit percek múlva Nam tört meg meg egy torokköszörüléssel.
- Nos megleptél minket. - simított kínosan tarkójára - azt mondták, hogy két nap múlva ébredsz csak fel. De természetesen nagyszerű, hogy ez most következett be.
- Mi történt? - hangom rekedtes volt, ami csak arra engedett következtetni, hogy régóta feküdhettem.
- Elestél és beverted a fejed. Ebből nem is lett volna akkora baj, ha nem éppen a padlóból kiálló szögbe ütöd be. - válaszolt Hoseok.
- Áh! Jin jól mondta. Be kellett volna már ütnöm, de nem volt kedvem. Úgy látszik ez a karma. - nevettem fel keserűen, az olcsó poénommal, pedig mindenkinek juttattam az arcára egy kis mosolyt. Mondjuk igaz, hogy keserűt, de jobb volt mint a sajnáló tekintetek. Bár Jimin a kijelentésemre csak erősebben szorított magához - Amúgy mikor történt is ez a dolog? - néztem végig rajtuk, de mindenki a száját húzta.
- Három napja. - szólalt meg Jimin, nyakamba beszélve ezzel libabőrössé tette egész valómat. Kérdeztem volna még, de Jin ekkor tért be több orvossal, akik kizavarták a fiúkat.

Több órás vizsgálatok után engedték be őket. Szépen lassan visszatértek azok az emlékek. Már egy ideje nosztalgiáztunk, amikor Jungkook elég furcsa hangon felszólalt.
- Azt hiszem ideje mennünk nem? - nézett jelentőség teljesen a többiekre.
- Miről beszélsz? Még van - Jin oldalba lökve Hoseokot szakította meg a mondandójában. Kérdőn nézett rá a "bántalmazott", de az idősebb csak a fejével bökött felém, de nem értettem, hogy pontosan mire - Áh tényleg! Most, hogy mondod tényleg menni kéne már. - bólogatott hevesen.
Egyesével elköszöntek tőlem. Miután Taehyung is elbúcsúzott, elindultak, de Jimin a helyén maradt.
- Lent megvárunk hyung. - mondta még a legkisebb. Homlokomat ráncolva néztem rá, majd szavaimmal megállásra késztettem őket.
- Ő miért marad, amikor mennetek kell? Mármint, ha ő marad akkor ti is itt lehettek még nem? - furán tekintettem rájuk, Jungkook pedig az ajtóból visszafordulva meredt rám. Oldalra pillantva láttam, ahogy Jimin tágra nyílt szemekkel bámult maga elé. ,,Rosszat mondtam?"
- Ugye ezt nem mondod komolyan Suga? - erőltetett mosolyra húzta ajkait Kook, amik mögött láttam a feszengést és a félelmet. ,,Mitől tart?"
- De. Nincs bajom Jiminnel csak nem értem. Hisz egész végig itt volt és meg se szólalt, ha pedig lett volna mondandója az elmondtad volna nem? - néztem végül a kisebbre, akinek ismét könny fátyolos volt a tekintete - Most mi van? - bámultam időközben a többiekre, akik a szoba kijáratától sétáltak vissza.
- Hyung ne most viccelődj ilyenekkel. Nem a legjobb alkalom. - szólalt fel V, aki aggódva figyelt, de nem engem, hanem a mellettem lévő személyt.
- Nem viccelek basszátok meg! - csaptam magam mellé - Mi a fészkes fenéről beszéltek?
- Nem emlékszik. - suttogott csendesen Jin, de nem elég halkan.
- Mire nem emlékszem? - szét vetett az ideg. ,,Bökje már ki valaki, hogy miről hadoválnak ezek nekem!" - Mindenre emlékszem. Emlékszek a debütre, emlékszek az összes albumra, az összes szövegre, minden koreora. Mindenre!
- 2015 karácsonya? - suttogta elhalóan Chim, én pedig rávezettem tekintetem.
- Arra is. Együtt, heten elmentünk a nagy fához a központba. Igaz eléggé későn, de csak is azért, hogy ne ismerjenek fel. - feleltem halkabban. ,,Olyan megtört tekintete van. Mitől? Tőlem?"
- Oké. - hatalmasat nyelt - 2016 születésnapod? - tett fel egy újabb kérdést.
- Haza utaztam a családomhoz.
- Kivel? - tette fel a kérdést a leader.
- Egyedül. - kérdőn néztem rá, de csak lehajtotta a fejét halkan morogva valamit.
- És - Jimin fejét felemelve nézet szemeimbe. Tekintetéből csak úgy áradt a sok negatív érzelem, és mintha már csak egy utolsó lökés hiányozott volna, ahhoz hogy összetörjön - 2016. június 27-e?
Homlok ráncolva gondolkoztam el, de - Semmi. Egy átlagos nap. - rántottam vállat. És megkapta. Az utolsó löketek. Méghozzá tőlem.

Könnyei kiszökve szemén hajtja le fejét, majd a székből felpattanva sietősen hagyta el a szobát, Taehyung utána eredve.
- Ilyen nincs. - suttogta elhalóan Jin, még mind az ajtót bámulva.
- Most komolyan. Valaki mondja már el mi van. - szenvedősen kérleltem őket. Nem értettem semmit és kezdtem hihetetlen fáradt lenni.
- Hyung. - sóhajtott fel a legkisebb, majd lehajtott fejjel sétált mellém. Habozott,  de végül vállaimra téve kezét, szemeimbe nézett - Jimin a pasid.