Antiszociális 1/3 (Ji-Hope)

Antiszociális. Erről a szóról mindenkinek, a sarokba elbújt, magányt kedvelő gyerek jut eszébe. Vagy az iroda kis zugában elzárkózott ember. De sokan nem tudják, hogy ez a kisebbik fajta. Van, egy olyan is, ahol a beteg nem szeret. Nem foglalkozik az emberi törvényekkel, és ha rosszat csinál nincs bűntudata. Olyan, mintha nem lenne lelke, vagy ha van, akkor kőből.

Park Ji Min vagyok. Pszichológus a foglalkozásom és az ilyen betegségben szenvedő emberekre specializálódtam. Eddig sikerült valamilyen kezeléssel rávezetnem őket arra, hogy nem mindent szabad és a szeretet egy nagyon fontos dolog. Néhány esetben a gyógyszeres kezelés alatt sikerült felébresztenem bennük az érzelmeket, de ez ritka eset. A beszélgetések sokkalta hasznosabbak. Persze a legtöbb esetben hazudnak, hogy szabaduljanak, de én már átlátok ezeken. Általában, akkor vehető észre a javulás, amikor megismerkedtek egy olyan személlyel, akit szeretni tudnak.

Eleinte idiótának tartottak, hogy az ilyen betegeknek vak randit szervezek, de amint a páciensek jó eredményeket mutattak, úgy ismertek el. Sajnos volt, ahol a beteg már nem látta értelmét ennek az egésznek és megölte magát. Akkor 1 hónapig el is tűntem. Persze nem én adtam neki a kötelet, de úgy éreztem én adtam neki a kezdő lökést. Viszont miután újra bementem a pszichiátriára akkor oda adták a búcsú levelét, amiben megírta, hogy nekem köszönhetően megtapasztalta milyen igazából szeretni. Így is feszengtem sokáig, de ráébredtem, hogy nem én voltam a hibás. Bár lehet, ha bent lettem volna éjszaka, akkor megállíthattam volna, de ez már a múlt zenéje.

- Dr. Park. Új betege érkezett. Szöulból hozták át. Már 2 éve ott van, de már 7 embert megölt. Az antiszociális zavar legsúlyosabb állapota áll fenn. - hadarta és hadarta az infókat a titkárnőm, de nem bántam. Tudtam követni és nem szerettem az időt pazarolni - A bíróság úgy ítélkezett, hogy kap egy utolsó esélyt a gyógyulásra. Mivel Ön a legjobb így azt a döntést hozták, hogyha itt sem lesz javulás, akkor halálra ítélik. - undorodó fintor húzódott az arcomra. Igaz, hogy embert ölt, de pszichés beteg. Nem tudatosan tette. Veszélyes és tudtak erről mégsem úgy kezelték. Itt emberi mulasztás történt nem gyilkosság - Itt is vagyunk. A neve-

- Nem kell. Majd ő elmondja.

- Honnan veszi, hogy igazat mond? - kérdezte egy már őszülő rendőr. Gondolom ő kísérte ide az új páciensem - Úgy hazudik, mint a vízfolyás. Azt is be tudná adni magának, hogy egy egyszarvú.

- Nos, úgy hiszem, ha sikerül tisztelet kifacsarni belőle, akkor elárulja a rendeset. - adtam választ neki, majd teljes nyugodtsággal léptem be a szobába.

Egy fekete hajú, teljesen meggyötört és üres tekintetű fiúval találtam szembe magam. Talán egy idős lehetett velem, ami sajnos szomorú volt. Általában 40-50 évesek a betegeim, de ő 25-26-nak tűnt. Pont, mint én. 

A fehér gumiszoba közepén egy asztal volt és ahhoz bilincselve egy széken ült. A falról átvezette rám tekintetét és lassan végig mért.

- Üdv! - hajoltam meg előtte és a szemben vele leültem - Park Ji Min vagyok az új orvosod. - mosolyogtam rá kedvesen, de az arcára csak egy értetlen fintor jelent meg.

- Te nem félsz tőlem? - hangja rekedt volt, amiből arra következtettem, hogy már régen beszélhetett. Vagy ritkán. Annak viszont örültem, hogy szemkontaktust alakított ki velem, amit én álltam.

- Miért kéne? - mosolyogtam rá továbbra is kedvesen.

- 7 embert öltem meg.

- Tudok róla. - bólintottam és bár a téma komor volt én maradtam a kedves arcomnál.

- Mind a 7 az orvosom volt. A maga elődjei. És azt hiszem ön is arra a sorsra jut. - ajkai gonosz vigyorra húzódtak és szemei ördögien csillogtak. Nem félek. Vagy, ha mégis úgy lenne, nem szabadna kimutatnom.

- Szóval, akkor a 8. Igaz? - mosolyogtam rá szélesen, és bár meglepődött, bólintott - Az egy nagyon szép szám. Ha megfordítjuk, akkor a végtelen jelzését kapjuk. Azt hiszem, nem bánnám, ha én kapnám ezt a számot. - mosolyogtam kedvesen és beszédem közben végig szemébe néztem. Egy ideig csak meglepetten nézett rám, majd elnevette magát. Kuncogva vezette vissza szemeit az enyémhez.

- Te tényleg nem félsz tőlem igaz?

- Nincs okom. - bólintottam kérdésére.

- Akkor engedd el a kezem. - emelte meg megbilincselt kezeit, amiket nem bírt túlságosan mozgatni. Nem válaszolva neki álltam fel, hogy  zsebemből előszedjem a kulcscsomómat. Megkeresve ehhez a szobához tartozó kulcsot, nyitottam ki bilincsét. Jól eső sóhaj szaladt ki száján és a kemény fém által megnyomott csuklóit kezdte dörzsölni. Ám egy pillanat alatt nyúlt pólóm nyakához és rántott le az asztalra. Egyik kezével nyakamra fogott, míg másikkal a két kezemet fogta össze a fejem fölött.

- Maga tényleg orvos? Inkább egy címeres idióta. Tudom, hogy biztonsági őrök figyelnek minket és bármikor itt lehetnek. Csak ezért engedett el. Ne nézz- az ajtó dörömbölése félve szakította. A szoba egyetlen bejáratához vezette tekintetét, ahol a fekete ruhás emberek próbáltak bejutni. Lejjebb vezette íriszeit és, amint megpillantotta a zárat a benne elfordított kulccsal egyből lepillantott rám és engedett szorításán. Rögtön levegőért kapkodtam, de tekintetemet próbáltam kedvesnek fent tartani.

- Bezártad az ajtót? - nézett rám értetlenül.

- Persze. Nem szép dolog megzavarni egy beszélgetést.

Kijelentésemre jó ízűen felkacagott majd engem elengedve visszaült a helyére.

- Te nem vagy normális. - kuncogott tovább rajtam, míg én is helyet foglaltam.

- Hogy hívnak? - szegeztem neki a kérdést továbbra is mosolyogva. Arca hirtelen vált komorrá és ismét szemeimbe nézett.

- Jung Ho Seok. - érzelemmentesen ejtette ki a szavakat.

- Akkor hívhatlak Hoseoknak ugye? - kíváncsivá vált tekintettel figyelt rám.

- Hisz nekem?

- Nem kéne? - kérdésemre egy gúnyos nevetés tört ki belőle.

- Nem tudom. Maga az orvos. Döntse el ön. - kijelentésére egy bárgyú mosoly szökött fel arcomra, de mielőtt válaszolhattam volna, újra megszólalt - Amúgy is olvasta a kórlapomat, szóval mindegy. - kissé sértődötten elfordult, mint egy kisgyerek, ami számomra aranyosnak hatott. Nem szólva hozzá felálltam és az ajtót kinyitva kértem el valamit a titkárnőmtől. Visszaülve elé csúsztattam egy borítékot.

- Megtudnád, nekem mondani milyen állapotban van ez? - néztem rá kedvesen.

- Bontatlan? – ráncolta össze homlokát - Mi ez? - nézett rám kíváncsian.

- Nyisd ki.

- Biztos? Ez önnek van címezve. Nem biztos, hogy kiszabadna nyitnom. - nézett lefele a borítékra és igaz, hogy rákérdezett láttam rajta, hogy szívesen szét tépné.

- Mivel megengedtem így szabad. - több se kellett neki feltépte és kiszedte belőle a lapokat. Ahogy szemügyre vette szemei elkerekedtek.

- Ezek az én adataim. - suttogta miközben tekintetét, hol a lapokra, hol rám vezette.

- Bizony. Én eddig egy pillantást sem vetettem rá. Szeretném, ha te mondanád, hogy mi miatt is nyilvánítottak betegnek. Én megbízok benned Hoseok és szeretném, ha ez kölcsönös lenne.

Nagyokat pislogott és még mindig nem tudta fel fogni a helyzetet. Végül lehajtotta fejét és alig hallhatóan suttogott:

- Te tényleg nagyon fura vagy.

Change 6. rész

- Akkor ezt megbeszéltük. - leszálltam róla és a saját ágyamon terültem el, hogy ezt a kis pihenőt kihasználhassam. Mielőtt még elaludtam volna egy ajtócsukódást halottam, de utána már csak az álmok mezeje vett körbe.

Jungkook

Miután leszállt rólam átment a saját ágyára. Amint feleszméltem gyorsan kisiettem a szobából és átmentem J-hope-hoz.

- Hyung! - nyitottam be egy éppen folyamatban tartó hatalmas, vérre menő párnacsatába. Belépve a szobába megálltak és mind a hárman rám néztek. V, Hoseok és Jimin. Majd összenéztek és Taehyung elkiáltotta magát.

- Mindenki a maknaera. - már fordultam meg, hogy meneküljek, de egy arcomba repülő párna megállított. Majd mindannyian elkezdtek engem ütögetni a puha fegyverekkel. Utálom, hogy én vagyok a legkisebb! Bármi van mindig én. Erőt véve magamon megragadva egy támadó eszközt felálltam a földről és a hevesen nevető Jimin arcon küldtem, majd gyorsan V fejét ütöttem le és végül J-hope hasát találtam. Lihegve meredt mindenki maga elé végül hangosan nevetve dőltünk el a földön.

- Fiúk gyertek! Kezdődik a fotózás. - nyitott be hozzánk a menedzser ezzel megzavarva a szórakozásunkat.

A koncepció a nyaralás volt. Namjoon hyunggal kezdték, de nem tudtam megnézni, mert még a hajamat csinálták. Utána Jin hyung következett, de csak a végére lettem kész. Yoongi következett és akárhogy próbáltam nem tudtam levenni rólam a szemem. Kurvára helyes és hihetetlenül profin csinálja. A fotós folyamatosan megdicsérte. Egyszer pillantott rám és egy önelégült mosolyt villantott, de hamar visszatért a komoly énjéhez és folytatta a munkáját. Durcásan fordultam meg, de egy karba tett kézzel álló, kérdő tekintetekkel illető Jiminnel találtam szembe magam.

- Szóval miről is beszélgetettek?

- Nem értem mire gondolsz.

- Ne nézz hülyének Kookie. Abban az egy pillanatban szinte forrt köztetek a levegő. És az a vigyor mikor rád nézett. Sose láttam még. Szóval kezdj el beszélni.

- Ugyan hyu-

- Jungkook te jössz! - szakított félbe a fotós.

- Nem úszod meg nehogy azt hidd. - szólt még utánam, de én csak intettem neki. Próbáltam mindent jól csinálni és a fotós is megdicsért sokszor. Viszont valamikor a felénél észrevettem Sugát, ahogy vigyorogva bámul és mikor látta, hogy észrevettem szélesebb lett a mosolya és szemöldökét kezdte húzogatni. Éreztem, hogy akaratlanul is elpirulok. Jimin meg mindig ugyan úgy állt és gondolom azt is észrevette, hogy zavarban vagyok, mert egy sokszor előre hajolt, hogy lássa hyung arcát, de akkor ő csak komoran bámult rám, de amint nem volt Jimin látóterében ajkai újra felfelé görbültek. Megölöm! Minek bámul? Így csak elhúzódik az egész.

- Jungkook minden rendben? Lázas vagy? - nézett rám a fotós aggódó tekintettel.

- Persze csak kérhetnék egy kis vizet? - válaszoltam és hamar meg is kaptam. Ha harc hát legyen! A flakont visszaadva beálltam és felvettem a ,,Mindenkit megölő szexi nézésemet". Ami meg is hozta az eredményét. Yoongi arcáról leolvadt a mosoly és szemei kikerekedtek. Alsó ajkába harapva figyelte minden mozdulatom. Még Jiminről is megfeledkezett, mert amikor ő oda hajolt, hogy lássa az arcát nem változtatta el. Ugyan úgy figyelt akkor is. Persze Chimchim jókat nevetett rajta és biztos voltam benne, hogy levette a szitut. De nem érdekel. Hyung hibája. Miután végeztem fölényesen haladtam el mellettük. Miután mindenkit lencsevégre kaptak jöttek a csoportos fotózások. 3 része lesz. A maknae line, a hyung line és az egész csapat. Mindegyik nagyon jól sikerült és szerencsémre a csapatosban nem kerültem Suga mellé. Mikor végeztünk mindenki visszaindult a szobájába, de nekem egyből gyomorgörcsöm lett. Kettesben leszek vele, sőt még randizni is megyünk. Már most kész ideg vagyok, pedig el se indultunk.

Szobánkba belépve egy készülődő Yoongi suhant el előttem.

- Már megyünk is?

- Igen. - válaszolta a bőröndjét bámulva, majd hirtelen rám pillantva rám vigyorgott - Vagy akarsz valamit csinálni a szobában?

- Állj le! Miattad nem tudtam koncentrálni. - szusszantottam fel mérgesen.

- Te se voltál semmi. Hogy tudsz olyan csábosan nézni? - hallottam magam mögött hangját, míg öltözni kezdtem.

- Velem született tehetség. Viszont Jimin biztos sejt már valamit hála neked.

- Nem érdekel.

- Te tudod. Kész vagy? - fordultam vele szembe, de ő alsó testrészemmel szemezett. - Hyung!

- Nem tehetek róla ilyen jó a segged.  Nem tehetek ellene.

- De igen. - morogtam miközben kimentem a szobából.

- És mégis mit? - zárta be az ajtót. Egyikünk se vitte túlzásba az öltözködést, de nem is baj. Mindketten egy sapkával takartuk magunkat.

- Kösd be a szemed. – súgtam magam elé alig hallhatóan.

- Hova mentek? - jött felénk J-hope, Jin és V.

- Sétálni a városba. Megnézzük milyen látványosságok vannak.

- Én is! Én is! - kezdett ugrálni V mire arcomra fagyott a mosoly. Tényleg adni akartam egy esélyt Sugának, hogy megmutassa a rejtett oldalát, de nem jutott semmi sem eszembe, hogy miért ne  jöhetne. Segítséget keresve Yoongira pillantottam, de ahogy elnéztem neki sem volt ötlete így csak mérgesen méregette.

- Milyen tiszteletlen vagy Taehyung-ah! - csapta mellkason Hobi – Lehet randiznak. – nevetett fel.

- Tényleg! - nézett ránk hatalmas szemekkel V.

- Idióták! - morrant rájuk a mellettem lévő rapper.

- Mondjuk én már voltam Nammal, de szívesen mennék.

- Engem is érdekel. Menjünk, öltözzünk. - bólogatott - J-hope

- Oké. Én megyek szólni a többieknek. - indult meg Jin is.

Így történt, hogy a randinkon plusz 5 személlyel voltunk és, ha még 2-en nem is lettünk volna feltűnőek így biztosan azok voltunk. Főleg, hogy sokan bámultak minket és sugdolóztak. De rendes ARMY-k voltak, mert nem akartak zavarni minket.

- Legközelebb az ablakon megyünk ki. - morogta mellettem Suga így kiszakítva a gondolataimból.

- Annyira nem vészes. Így is beszélgethetünk.

- Már vagy 10 perce elindultunk, de csak most szóltunk egymáshoz. - nézett fel rám, de meg mielőtt mondhattam volna valami indokot ő folytatta - És Jimin percenként néz hátra. Figyelj... most. - suttogta a szavakat és mikor kimondta az említett tényleg felénk pillantott, de már vissza is fordult.

- Azta! Pedig alig észrevehetően csinálja.

- Hát, amíg bambultál volt időm észrevenni.

- Gondolkoztam. De mit szólnál ahhoz, ha leszakadnánk tőlük.

- Mi?

- Miután Jimin újra hátra néz, utána gyorsan veszünk egy 180 fokos fordulatot. Ha pedig keresnek, azt mondjuk, hogy megálltunk egy boltnál.

- Rendben akkoooor - Jimin ismét ellenőrzött minket majd előrefordult - Most. - megragadta a karom majd elkezdett vissza fele húzni és csak vagy 10 bolt után váltottunk normális tempóra.

- Mit csináljunk? - néztem le rá.

- Hát ta-... Ki hív ilyenkor? - vette elő telefonját - Oh. Jin hyung. - rányomott a zöld ikonra majd füléhez emelte - Szia, mondjad... Csak megálltunk egy boltnál. Jungkooknak, megtetszett valami... Nem kell. Majd utolérünk titeket... Persze-persze... Igen figyelni fogok rá... Ne nézz már ennyire analfabétának. Tudunk magunkra vigyázni... Jó hívlak. Szia.

- Aggódott?

- Inkább már pánikolt. De mindegy. Mit szólnál egy fagyihoz? - mutatott egy bódé irányába - Már előbb kiszúrtam, de nem ebben a világban voltál.

- Mert azon a terven gondolkoztam, ami által elértem, hogy kettesben legyünk. - duzzogtam be.

- Szóval velem akartál lenni? - nézett rám önelégülten.

- Hát, ha már randit beszéltünk meg akkor legyen is az. És mivel te hívtál így te fizetsz. - néztem rá hasonló tekintettel, ahogy ő az előbb illetett.

- Gondoltam. – sóhajtott - Milyet kérsz?

- Csokisat. - vágtam rá egyből és szememmel csak az édességre figyeltem. Szinte láttam magam előtt, ahogy csillog a szemem, mint egy kisgyereknek, de nem tehettem róla hisz imádom a csokis fagyit.

- Akkor kérek egy csokisat és egy görögdinnyéset. - nyögte ki nagy nehezen angolul Suga. Amin én jót nevettem. Vicces volt a kiejtése és egyben aranyos, ahogy próbált mutogatni - Min nevetsz? - fordult felém a fagylaltokkal. A csokisat a kezembe adva egy bokor által eldugott padhoz sétáltunk. Elkezdtük enni, de én csak az övét tudtam figyelni.

- Mit akarsz? - pillantott rám. Lepillantott a saját édességére majd újból rám végül egy hatalmasat sóhajtva felém nyújtotta - Tessék.

- Köszönöm. - nyaltam bele az övébe és már nyugodt szívvel folytattam a sajátom falatozását.

- Emlékszel, arra, amit pihenő közben mondtam.

- Melyik részére? - néztem a szemébe.

- Arra, hogy férfias vagy. - kérdő pillantásokkal meredtem rá miközben bólintottam - Tévedtem. Egy nagy gyerek vagy most is. - kuncogott rajtam. Igen?! Gyerek vagyok. Akkor az leszek. Miközben nevetett rajtam alig észrevehetően elemeltem a fagyit a számtól majd gyorsan arcához nyomtam. Szép kis csoki folt lett ott. Diadal ittasan húztam el onnan a hideg csodát és folytattam azt, hogy eljuttassam a pocakomba.

- Te kis... - morogta miközben ujjával leszedte és lenyalta róla. Közelített felém, hogy előbbi cselekedetemet megismételje, de számítottam rá így fagyiját tartó kezét lefogtam, míg a sajátomat biztonságosan távol tartottam magunktól. Miközben próbált összekenni eldöntött a padon. Fölém tornyosult, de még így sem sikerült a bosszúja. Hangosan nevettem rajta, de ő ezzel rá segített. Szabad kezével elkezdett csikizni így feladva a harcot hagytam neki, hogy visszaadja. Ám ő nem állt meg. Az egész arcomat összekente. Nem túlzok, ha azt mondom az orromba is került.

- Aish hyung! Most ragadni fogok miattad. - ültem fel, míg zsebembe zsebkendőt kerestem. - És még én vagyok a gyerekes. - nem mondott semmit csak közelebb jött, majd arcom egyik oldaláról lenyalt egy kevés fagyit.

- Segítsek leszedni? - azt hiszem, ha nem tett volna rám fagyi pakolást, akkor láthatta volna a vérvörös arcom. Jó belementem a randiba, de azért ilyeneket ne.

- Egy zsepi is megteszi. Meg nyilvánosan vagyunk hyung.

- De takarásban. - vigyorgott rajtam, majd közelebb jött, de elhúzódtam - Tessék. - dobott nekem egy szalvétát. Gyorsan letöröltem a gyerekes játékunk eredményét majd felálltam - Hova mész?

- Sétáljunk tovább. Együnk valami itteni ételt. Mondjuk gyrost. - csillant fel újra szemem.

- És gondolom én állom az egészet.

- Persze. - indultam el arra amerre a többiekkel is mentünk csak most ketten - Melyikbe menjünk be?

- Nekem mindegy. - rántotta meg hanyagul a vállát. Szememmel olyan helyet kerestem, ahol elbújhatunk a zavaró tekintetek elől. Bár, ha megint valami perverzet akar csinálni, akkor inkább az utca közepén eszek.

- Legyen az! - mutattunk egyszerre ugyan arra az épületre, sőt pont egy azon asztalra. Bent az épületben volt, és innen is alig lehetett kiszúrni, ha pedig a belső felébe ülünk, akkor teljesen eltűntünk.

Mindketten felnevettünk majd elindultunk az általunk kiválasztott helyre. El is foglaltuk és az étlapot kezdtük el tanulmányozni. A gyros már bele égett a tudatomba így csak az italokat néztem át és egy gyümölcslevet kértem. Suga valami szuvlákit (Souvlaki) kért és vizet. Míg vártunk letelepedett közénk a jól ismert kínos csend. De szerencsénkre Yoongi telefonja megtörte.

- Már megint. - mormogta miközben felvette - Mondjad... Tudod, nagyon sok bolt van... Mert veletek lehetetlen nézelődni. Mindig csak tovább és tovább...  V, Nam, Jim-...  Látod? Te is beismered. Majd összefutunk...  Mi van?! Minek?... Erős fiú tud magára vigyázni... De- ... Jó. Hívd fel és mond neki, hogy egy étterembe vagyunk... Nem tudom mi a neve... Lilla színnel van kivilágítva és a belseje ilyen tengeresen van berendezve... Oké. Szia.

- Jin hyung?

- Igen. Utánunk jött a törpe és persze figyelni kell rá így kb. 10 perc múlva itt lesz.

- Jimin? – kérdeztem rá a betolakodó kilétére, amire bólintott - Amúgy meg egy magasok vagytok hyung.

- És ezzel mire akarsz kilyukadni? - nézett rám mérgesen, amin csak mosolyogni tudtam.

- Arra, hogy te is ugyan úgy tö- Au! És én vagyok a gyerekes? - csattantam fel, míg megrúgott bokámat kezdtem simogatni.

- Ne szemtelenkedj.

- De hisz még ki se mondtam. - morogtam szemeibe nézve. Most ő vett fel egy gonosz mosolyt.

- Meg se próbáld. Vagy elfelejtetted, hogy már én vagyok a szobatársad? - mutatott magára és ajkai szélesebb ívet vettek fel. Fejem leejtettem az asztalon lévő kezemre, miután befejezte mondandóját.

- Muszáj mindig ilyenekkel jönnöd? - pillantottam fel rá konkrétan elfeküdve az asztalon.

- Túl aranyosan reagálsz ahhoz, hogy abba hagyjam. Amúgy is tudod, nem fog történni semmi sem. Még. - mondandója végén megnyalta száját és hát persze, hogy elvörösödtem. Ezekkel a kijelentésekkel és gesztusokkal úgy érzem magam mellette, mint egy szent, szűz picsa. Talán még a fanokat is lepipálom. És, ha nem lenne elég, hogy előtte ilyen vagyok, akkor most már Jimin is így fog látni. És miért is? Mert pont most jött be.

- Sziasztok. Kookie jól vagy? Nehogy azt mond nekem, hogy itt sikerült belázasodnod. - lépkedett felénk, majd kezét homlokomhoz akarta tenni, de felkelve az asztalról elfordítottam a fejem - Jó látom semmi bajod. - nevetett ki majd leült mellém. Intett a pincérnek és kért magának is egy gyrost meg egy kólát.

- Mit csináltatok ti eddig? - nézett végig rajtunk.

- Nézelődtünk. - rántotta meg a vállát Suga és újra felvette a semleges arcát.

Ezek szerint tényleg van egy olyan oldala, amit nem ismerek. Vagy is inkább már csak nem ismertem. Rengeteget mosolygott és, amikor az arcába nyomtam a fagyit, nem akadt ki, hanem jót nevetve vissza adta. Olyan furcsa és új ez a Yoongi, de még is érdekel, hogy mit rejteget még. Milyen, amikor kíváncsivá teszem, vagy miképp fejezi ki szomorúságát és még az is érdekel, hogy a felfedett énje milyen, amikor dühös. Persze nem szerettem bele. Dehogy! Ahhoz szerintem több kell, de azt elérte, hogy érdeklődjek iránta. Mondjuk az a felállást tartani fogom, hogy ő hajtson értem és ne fordítva. Amit viszont az előbb mondott megijesztett. Vele leszek egy szobában, a maradék napokban és nem tudom elképzelni mik történhetnek. Nem fog rám ugrani és megdugni az oké, de vajon meddig. Nem mintha letudna nyomni attól nem félek, de nem akarok semmi viszályt vagy hasonló. Csak békésen meglenni. Bár erről már akkor le kellett volna mondanom, amikor az egészet kitalálta. Én pedig hülye engedtem. 

- Szerinted még meddig? - szakított ki Jimin hangja a gondolataimból.

. Még kb. 5 perc és visszatér. - válaszolta a vele szemben ülő.

- Ki?- kérdeztem értetlenül.

- Na! Mondtam, hogy most fog feleszmélni. - kuncogott Jimin.

- Mi van?

- Megint elbambultál. -  mondta unottan Suga, pedig biztos jót nevetett volna rajtam. 

Ezek után meghozták az ételeinket és csendben fogyasztottuk el. A vacsora után pedig lassacskán, de visszasétáltunk a többiekhez. Láttam Yoongin, hogy nagyon zavarja, hisz eredetileg kettesben jöttünk volna. Még mindig hátul ballagtunk csak most Chimchim nem ellenőrizgetett minket. Így bátorságot véve magamon közelebb mentem hozzá és megfogva kisujját haladtunk tovább. Nem állt meg, de meglepetten pillantott fel rám. 

- Ne szokd meg. Nem fogok többet közeledni. - morogtam durcásan. Ajkai széles vigyort vettek fel és úgy nézet tovább szemeimbe.

- Hol marad a hyung? Nagyon kinyílt a csipád nem gondolod? - mondta folyton vigyorogva.

- Tudod hyung te aka-

- Ne is folytasd. Amúgy is milyen dolog az első randin a sexről beszélni? - pillantott újra rám, de én elfordítottam a fejem és a kezem is elvettem -  Hé! - kapott kezem után és megfogva a mutató ujjam tartott maga mellett.

- Te említetted először. - fújtam fel az arcomat, hogy hitelesebbé tegyem a mérgességem. 

- Persze-persze! - nevetett ki. 

Az este további részét csendben folytattuk. Hallgattuk a többieket vagy megálltunk, ha ők is. Viszont az ujjamat nem engedte el egyszer sem. Bárhova mentünk, akárhová tértünk be ő ugyan úgy fogta. Akkor szabadultam, amikor a szálláshoz értünk. A szintünkhöz érve elköszöntünk egymástól és mindenki ment a saját szobájába. A szobámba. Amin Sugával osztozom. Már előre félek az este további részétől.

Change 5. rész

Reggel arra ébredek, hogy valami nyomja a combomat és valaki szuszog a nyakamba. Ahogy mozdulni próbáltam észrevettem, hogy valami a mellkasomra nehezedik, és nem csak nyomja valami a lábam, hanem van is rajta valami. A jobb kezemet meg valaki lefogja a fejem mellett. Ki bújik hozzám?

Suga

Lassacskán nyitottam ki a szememet. Jungkook feküdt rajtam. Jobb keze a mellkasomon feküdt. Bal, amivel magánál tartott, azzal feltolta a fejem mellé jobb kezemet és fejét rajta pihentette, míg a ballal még mindig fogta. Hason feküdt jobb lába pedig át volt dobva rajtam. De akkor mi nyomta a lábam? Szabad végtagommal megemeltem a takarót. Reggeli merevedését nyomta nekem ami... Ami... Na, jó én tényleg beteg vagyok, de egyszerre volt bizarr és izgató. Lehetséges az, hogy egyik pillanatról át álljak a lányokról a fiúkra. Nem tudom, de az, hogy hozzám ér néha mocorog, csak rá segít az én problémámra is.

- Kook. - lökdösöm meg a vállát, de semmi haszna - Kook! - emelem meg a hangom, amire nyöszörögni kezd - Tudod elég nehéz úgy aludni, hogy nyom a... - közelebb hajoltam hozzá és suttogva folytattam - hogy nyom a farkad. - Mondatomra kipattantak szemei és tekintetét ide-oda vezette. Hol az arcomat nézte, hol a kezét és néha-néha lepillantott a lábához is. Miután felismerte a helyzetet, villám gyorsan mászott hátrébb, de annyira hátrált, hogy, ha nem kapom el, akkor leesik.

- Na azért megenni nem foglak. - húztam vissza, de nem túl közel - Még. -  mondtam halkabban. Mondatomra nagyot nyelt.

- Ha ilyeneket mondasz, hogyan ne féljek. - suttogta nehogy Jimin felkeljen - Amúgy mi a francot keresel itt? - nézett rám mérgesen.

- Ne legyél tiszteletlen! Amúgy Chim keltett, hogy hiába fektet vissza folyton felkelsz és neki mész az ajtónak. Eléggé ijesztő volt, ahogy a folyóson csak koppanásokat lehetett hallani. Na, de amikor már én vezettelek vissza, akkor már hajlandó voltál maradni, persze úgy, hogy a kezemet nem engedted. - emeltem meg az említett részt, de az erőtlenül vissza is esett.

- És minek bújtál hozzám? - morcosan nézett végig rajtam, mintha koszos lennék vagy beteg. Te kis...

- Mi van?! - emeltem meg egy kicsit a hangom, de vissza is vettem, ahogy a szoba harmadik tagja mocorogni kezdett - Én csak befeküdtem melléd, ami kényelmetlen volt, mert nem bírtam forgolódni. Te bújtál hozzám, mert ez a kezem a fejem mellett volt, és én nagyon mozgatni se tudtam, szóval te mozgolódtál és simultál hozzám. Te voltál, aki ezt az egészet csinálta.

- Sajnálom. - sütötte le tekintetét.

- Nem tehetsz róla. Meg nem is bánom. - szusszantottam, majd visszahunytam a szemeimet, hogy aludhassak, de a másik ezt nem hagyta.

- Ezt még is, hogy érted? - suttogta idegesen.

- Úgy, hogy kellemes volt, amikor arra ébredtem, hogy hozzám bújsz. Mondjuk dörgölőzésed kissé felizgatott és csalódott vagyok, hogy nem kaptam semmit reggeli csókot engesztelésül. - nyitottam ki csak egyik szemem úgy nézve egyre pirosabb arcát. Nem bírtam vissza fogni mosolyomat.

- Hogy lehetsz ilyen? Perverz vagy! - mondta kissé hangosabban majd durcásan fordult a másik oldalára.

- A hyung hol marad? - pöcköltem meg tarkóját, amire csak egy ciccenés lett a válasza - És nem én nyomtam másnak a merevedésem. - kúsztam közelebb hozzá és bújtam hozzá, de hogy nem távolodjon el nem másztam túl közel hozzá.

- Nem direkt csináltam. Aludtam! - emelte meg a hangját amire Jimin egy nyűgős nyüszítéssel le is reagált.

- Aludj tovább! - rekedtes hangján fordult egyet és takarót a fejére húzta.

- Bocsi hyung! - pillantott felé Kook - Suga nem hagy aludni.

- Már megint hol a hyung? - nyomtam fel magam, majd támaszkodtam alkaromra, hogy láthassam az arcát.

- Te se hagytad Yoongi hyungot aludni este. - nézett felénk Jimin - De engem attól még lehetne. Tudjátok hány óra? Még bőven van egy óránk kelésig. Ha beszélgetni akartok, menjetek ki, mert szerintem hármunk közül én aludtam a legkevesebbet. - osztott ki minket és mind a ketten nagyokat pislogtunk majd fejünket lehajtva egyszerre kértünk bocsánatot. Visszafeküdtünk, hogy újra álomra hajthassuk buksinkat, ami nekem sikerült is.

A reggel eseménytelenül telt azt leszámítva, hogy Namjoonra és Jinre szívbajt hoztam, mert nem találtak sehol se. Persze el lett magyarázva a helyzet, de akkor is én kaptam lecseszést. A délelőtti úszás óra elviselhető volt, mert nagyrészt csak légző gyakorlatokat vettünk vagy egyszerű hát úszást folytattunk. Pihenő ellőtt, pedig bejelentették, hogy fotózás lesz a parton. Így a délutáni lubickolás elmarad. Ettől mindenki felvidult, hisz hiába szeretünk úszni azért a katonai változata eléggé fárasztó és unalmas. 

Épp sétáltam vissza a szobámba, amikor egy pakolászó Jimin haladt el mellettem. Az ő hálójukból vitte át a bőröndjét a miénkbe.

- Mit csinálsz? - néztem rá szúrósan, mert ne kezdjem nekem itt buli csinálni vagy valami.

- Te nem hallottad hyung? - nézett rám értetlenül és már kérdeztem volna rá, de meg előzött - Te és Én helyet cserélünk. Ez menedzser hyung ötlete, mert úgy néz ki Jungkook csak veled tud aludni. A cuccodat pedig már átvittem. 

- Ne nyúlj még egyszer a cuccomhoz. - szidtam le rögtön majd benézve a volt szobámba - Nem hagytál semmit itt?

- Nem vagyok béna hyung. Ha lesz valami, akkor átviszem, ha pedig valami nincs meg akkor vissza jössz megkeresni. Ha nem tudod, hogy mit keresel, akkor nem is fogod megtalálni. - oktatott ki a mai nap folyamán már másodjára.

- Egyre okosabb leszel. - motyogtam magam elé majd az új szobám irányába fordultam.

- Kösz... azt hiszem. 

Beérve csak egy elterült maknae-t találtam az ágyon hasalva. A kisördög elő bújt és a vállamra telepedett. Ritkán vagyok benne a csínyekben, de most Ő róla volt szó és mindent lehetőséget meg kell ragadnom, hogy közelebb kerüljek hozzá. Csendben lépkedtem az ágy elé majd egy nagy ugrással rávetődtem a kisebbre, aki érkezésemre csak egy fájdalmas nyögést eresztett meg.

- Szállj le rólam. Nehéz vagy Jimin.

- A hyung hol marad. Tudod, hogy nem szereti, ha szemtelen vagy vele szembe. - csaptam játékosan a vállára, de még mindig rajta feküdtem. Mondatom végére oldalra fordította fejét és hatalmas szemekkel nézett fel rám.

- Suga hyung? Mit keresel te itt?

- Nem is örülsz nekem? Amúgy Jiminnel szobát cserélünk, mert te nem tudsz nélkülem meg lenni. 

- Ez nem igaz! - feküdt bele újra párnájába, majd abba dörmögte tovább - Nem tehetek arról, hogy a tudatalattim csak veled tud aludni. Veled feküdnék egy ágyba utoljára.

- Tessék?! - toltam fel magam két kezemmel a hátán támaszkodva ezzel fájdalmasan nyomva lapockáit, amit tudtomra is adott, mert rögtön mocorogni kezdett - Miért mondasz ilyeneket.

- Mert meg- de nem tudta befejezni, mert fejét csak jobban a párnába nyomtam.

- Ha még egyszer kimondom olyan verést kapsz, hogy megemlegeted.

Ezek után elengedtem, majd arrébb tolva őt lefeküdtem az ágyba. Ős is forgolódott egy keveset majd mindketten a plafont kezdtük bámulni. Lassacskán már eluralkodott rajtam a fáradtság és már az álmok kapujában álltam, amikor megszólalt.

- Hyung.

- Hm?

- Miért?

- Mit miért?

- Ez az egész. Miért?

- Jungkook nem vagyok gondolatolvasó! Fáradt is vagyok, szóval fejtsd ki vagy ne mondj semmit.

- Hogy jött ez az egész akarlak dolog? Eddig miért nem vonzódtál hozzám?

- Én sem tudom. Talán eddig úgy tekintettem rád, mint egy kölyökre, persze Jiminnel és Taehyunggal párhuzamosan. Sőt ők még mindig azok a szemembe. De amikor elsőnek jártál alva és nem engedtél volt időm megfigyelni az arcod. És arra jutottam, hogy hihetetlenül helyes vagy. Már nem csak cuki és aranyos vagy hanem helyes és férfias is. Na, de volt időm figyelni téged valami furcsa érzés kezdett el kavarogni bennem, és ez akkor világosult meg előttem, amikor másnap félmeztelenül jöttél szembe. Megkívántalak. De nagyon. Először úgy voltam vele, hogy ez helytelen hisz mégis csak a csapattársam vagy és te vagy a legkisebb, de nem sokkal utána úgy voltam, hogy kit izgat. Amiről nem tudnak, az nem fáj. - mondandóm végeztével rá pillantottam, és látvány hihetetlenül cuki volt. Vérvörös arcával és tágra nyílt szemekkel meredt a plafon felé. - Mi az?

- A-az, hogy té-téged egyáltalán nem za-zavar, hogy f-fiúval lennél?

- Sokszor gondolkoztam már azon, hogy lehet, biszex vagyok, mert sokszor mondtam más férfiakra, hogy helyesek vagy gyönyörűek. Ezzel a gondolattal már rég meg barátkoztam. - tettem a kezeimet a fejem alá és úgy bambultam ki tovább a fejemből.

- Jó, de ez akkor is hülyeség! - ült fel mérgesen én pedig kíváncsian méregettem - Nem ilyen egyszerű az egész. Hogy egyik pillanatról a másikra megkívánod a másikat. - fordult felém. 

- Nos, úgy néz ki még is.

- És az, hogy egymásba szeretünk. E-ez abszurd. Nem egyről a kettőre megy az egész. Csapattársak vagyunk már 3 éve, ha eddig nem történt semmi, akkor most mégis miért történne? Ismerjük egymást, újjal nem tudnánk szolgálni és- itt untam meg. Vállára foga nyomtam vissza az ágyra majd kezeit lefogva két oldala mellett ültem a csípőjére. 

- Igen 3 éve vagyunk azok akik, és már ismerjük egymást, de nem teljesen. Sose mutattuk még meg egymásnak azt az énünket, akik a párjainkkal viselkednének, hisz még is miért tettük volna. Ugyan akkor sose voltunk még kettesben sehol. Talán, ha közös feladatot kaptunk vagy fotózáson, de hát ott, hogy lehetnénk önmagunk, amikor mindent a fanoknak csinálunk vagy egy cégnek, ahol a legbájosabb arcunkat kell mutatnunk. Szerintem nem ismerjük mi egymást úgy igazán. Azt se tudom mi a kedvenc kajád, vagy hasonló. Vannak olyan apróságok amiket nem tudunk a másikról. Pici dolgok, de még is lehetnek fontosak. Tehát, ha ez az egyetlen ellen érved, hogy ne próbáljuk meg akkor sajnálom, de tévedsz. Mit szólnál egy randihoz? Csak mi ketten. Elmennénk a városba. Úgy is ilyenkor mindig tele van élettel az egész és észre se fognak minket venni. Mit szólsz Kookie? Egy esély azt hiszem nekem is jár? - észre se vettem, de beszédem közben egyre közelebb hajoltam hozzá és már szinte összeért az ajkunk, amikor befejeztem. De ahogy látom neki is csak most tűnt fel, mert arca egyből a paradicsom színeit vette fel. 

-  A-azt h-hi-hisszem. - nagyon édes volt, ahogy dadogva próbált szavakat formálni. Diadalittas mosolyra húzódtak ajkaim majd arcára egy könnyű puszit leheltem majd elhajoltam tőle. 

- Akkor ezt megbeszéltük. - leszálltam róla és a saját ágyamon terültem el, hogy ezt a kis pihenőt kihasználhassam. Mielőtt még elaludtam volna egy ajtócsukódást halottam, de utána már csak az álmok mezeje vett körbe.